Gazdaság

Az amerikai és a magyar inflációra figyel a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,24 pontos emelkedéssel, 23 338,31 ponton nyitott szerdán. Az előző kereskedési napi záróértékhez képest ez 0,22 százalékos erősödés. Nyitás után és délelőtt nem várnak sem jelentős forgalmat, sem látványos árfolyam-elmozdulásokat a szakértők.

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline elemzője szerint a BÉT-en továbbra is alacsony lesz a forgalom, nyitásban és délelőtt a kereskedés szűk sávban mozoghat, ezen belül a kisebb erősödésnek és a gyengülésnek is hasonló az esélye. A nemzetközi piacok is vegyesen zártak – tette hozzá.

Délután az amerikai inflációs adatra figyelnek a piacok, de meghatározhatja az indexek alakulását az olajár változása is. További rekordszintet elérő olajár hatására gyengülhetnek az indexek, míg ellenkező esetben enyhülhet a nyomás a részvénypiacokon – mondta.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a forint várható árfolyam-alakulását illetően a szlovák koronát mozgató spekulációt tartotta meghatározónak. Elmondta, hogy az elmúlt napokban – miután Szlovákia zöld utat kapott az euró bevezetésére – felerősödött a spekuláció a szlovák korona átváltási árfolyamával összefüggésben. A forint a régiós valutákkal együtt erősödött, árfolyama szerdán stabilizálódni látszik.

A szerdán nyilvánosságra kerülő magyar inflációs adat hatással lehet a forintra, a várakozásokat meghaladó érték erősítheti a kamatemelési várakozásokat, ami további forinterősödéssel járhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik