Bár kedden némileg gyengült a forint, a 254,20 forintos euró árfolyam még mindig erős nemzeti valutáról szól. Az erősödés múlt hét elejétől indult meg, paradox módon azt követően, hogy március 31-én „kitört a kormányválság”, vagyis az SZDSZ bejelentette, hogy kilép a koalícióból. Ezzel összefüggésben múlt hétfőn még egy százalékot gyengült fizetőeszközünk, 262 forintot kellett adni 1 euróért, azóta viszont erősödött.
Az erősödés mögött hazai okokat ne keressünk – fogalmazott a FigyelőNetnek Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője, aki szerint a március végét megelőző időszakban a forint sokkal rosszabbul teljesített, mint a régiós valuták. Az erősödésben szerepet játszhattak kereskedelmi ügyletek is, korábbi pozíciók bezárása, banki műveletek, de meghatározó a pozitívra váltó globális tőkepiaci hangulat volt, amihez persze társult még a Magyar Nemzeti Bank múlt hétfői 50 százalékpontos alapkamat emelése is – emelte ki az elemző.
Ily módon a történések lényegében „kioltották” a kormányválság negatív hatásait, s ha azóta nem is oldódott meg a probléma, de nincs is több benne a pénzpiacok ítélete szerint, ezért nincs leértékelődés.
Extra olcsó dollár
Az amerikai valuta gyengélkedése az euróval szemben régen látott „mélységekbe” vitte a dollárt a forinttal szemben is, árfolyama 160-161 forint körül alakul. Néhány éve ennek közel dupláját is elkérték a zöldhasúért. Az olcsó dollár azon keveseknek kedvez közvetlenül, akik az Egyesült Államokba utaznak vagy ott fektetnek be, illetve onnan importálnak. „Tragikus” viszont azoknak, akik oda exportálnak. Közvetve viszont nagyon jó itthon az autósoknak, hiszen az olajár emelkedését kompenzálja a gyenge dollár, akár még csökkentheti is az üzemanyagszámlát.
Gyengülésre van ítélve
A forint ugyanakkor gyengülésre van ítélve – hangsúlyozta Török Zoltán arra utalva, hogy az optimista piaci hangulat kifulladóban van, ami korrekciót vetít előre. A második negyedévre jósolt „csúnya világot” az Egyesült Államokban várható rossz makrogazdasági adatok vetítik előre. Ennek nem nagyon lesz ellentételezése, hiszen például Magyarországon aligha várható pozitív fordulat a gazdaságban, sőt…
Éppen ezért most érdemes valutát, eurót, svájci frankot, dollárt vásárolni, egyéb valutás ügyleteket lebonyolítani, mert később biztosan többe kerülnek majd a külföldi fizetőeszközök – tanácsolta Török Zoltán.
