Meglehetősen ködös közlemény látott napvilágot azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő az árampiac átalakításáról tartott konzultációt a gazdasági és a pénzügyminiszterrel, valamint a jegybank elnökével. A szűkszavú tájékoztatóban ugyanis az olvasható, hogy: „rövid távon nem, de középtávon az indokoltnál nem magasabb áramár elérése a cél…” Erre tromfolt rá még Daróczi Dávid kormányszóvivő később, mondván: „a lakossági áram ára is középtávon érheti el az indokoltnál nem magasabb szintet.”
Módosítanák a törvényt
A citáltaknál némileg érthetőbben fogalmazott Veres János pénzügyminiszter, aki arról beszélt, hogy még a nyári szünet előtt módosítani akarják a villamosenergia-törvényt. Ezt egészítette ki Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter azzal, hogy kezdeményezik a jelentős piaci erővel rendelkező passzus megváltoztatását, valamint az áramaukciók szabályozási környezetének átalakítását.
Azonnal lőtt a Fidesz
Bár a villamos energiáról szóló törvény módosításának részletei még nem ismertek, a Fidesz azonnal lecsapott a témára. Fónagy János, az Orbán-kormány közlekedési és vízügyi minisztere, a Fidesz szakpolitikusa azonnal kifejtette, hogy a legnagyobb ellenzéki párt ellenzi a Magyar Villamos Művek privatizációját.
Fónagy a távirati iroda tudósítása szerint kijelentette: „Gyurcsány Ferenc a tervezett kormányzati intézkedésekkel az MVM és a magyar energetikai ipar utolsó megmaradt, nagyon jelentős vagyonelemeinek a privatizálását és az áram árának újabb emelkedését akarja elleplezni, erről akarja a figyelmet elterelni.
A Fidesz ezért határozottan felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a nemzeti közvagyon további herdálásával, további szétszórásával.” Fónagy János szerint Gyurcsány Ferenc személye és közvetlen környezete körül „fogy a levegő”, „kapuzárás előtti pánikba estek”, ezért a „hátralévő időben” új lendületet akarnak adni a közvagyon eladásának.
