Gazdaság

Bután vásárolunk

A vásárlók kétharmada igen keveset vagy semmit nem tud fogyasztói jogairól - derül ki egy felmérésből. Az is jelelmző, hogy vásárláskor zömében rövid távú érdekeinket nézzük, azt például csak kevesen vizsgálják, hogy a termék majdan újrahasznostható-e.

Nem fest túlzottan biztató képet a kirakat.hu és a Szonda Ipsos közös felmérése, amelyen közepes ( a 7 fokú skálán 4,55-ös) osztályzatot kaptak a hazai vásárlók tudatosságukat tekintve. (A kirakat.hu portálnak ugyanaz a Sanoma a kiadója mint az fn.hu-nak – a szerk.) Az 1500 fős minta megkérdezéséből ugyanis az derült ki, hogy 70 százalékuk alig vagy egyáltalán nincs tisztában fogyasztói jogaival.

Kevesen tudják a jogaikat (Fotó: MTI)

Kevesen tudják a jogaikat (Fotó: MTI)

A megkérdezettek leginkább a jótállás és a szavatosság témakörében voltak bizonytalanok. A válaszadók kevesebb mint fele van tisztában azzal, hogy az interneten keresztül vásárolt termékek nyolc napon belül visszaküldhetők, és csak minden negyedik, hogy a jótállás minden termékre és szolgáltatásra alapvetően jár – szűrhető le a felmérésből.

Sokadlagos a környezettudatosság

A vásárlói attitűd vizsgálatok során kiderült, hogy a közvetlen, alapvető fogyasztói érdekeinket – például a hibás termékek azonnali kicseréltetése, szervizgarancia igénybevétele – inkább szem előtt tartjuk, mint az etikai alapon nyugvó fogyasztói viselkedést. Ezt tükrözi, hogy míg a hibás terméket a válaszadók 59 százaléka biztosan visszavinné, addig az újrahasznosítható csomagolású termékeket csak 23 százalékuk részesíti előnyben. A tendenciát tovább erősíti, hogy a megkérdezettek 19 százaléka hajlandó csak többet fizetni a természetes, környezetkímélő termékekért és mindösszesen 16 százalékuk nem vásárol olyan kozmetikumot, melynek gyártója állatkísérleteket végez.

Érdekes rétegződés

Érdemes ugyanakkor a mögé is nézni, hogy miképpen is jött ki a vásárlói tudatosságot minősítő közepes osztályzat. A felmérés szerint a skála két legfelső kategóriájába tartozó különösen tudatos körbe a válaszadók egyharmada esik, de némileg árnyalja a képet, hogy az eredmény erős összefüggést mutat több demográfiai tényezővel is. Az index felsőbb kategóriáiban ugyanis nagyobb arányban vannak jelen a nők és a magas társadalmi státuszú, 30 év feletti, internet-hozzáféréssel rendelkező városi fogyasztók, míg meglepő módon a 18-29 év közötti fiatalokat kevésbé jellemzi a célirányos és tudatos vásárlás – állapítja meg a kirakat.hu és a Szonda Ipsos kutatása.

Az árat nézik a netezők

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy az internet-hozzáféréssel rendelkezők közel kétharmada látogat általános információszerzés céljából különböző weboldalakat, mielőtt megvásárolna egy terméket vagy igénybe venne egy szolgáltatást. Érdekesség, hogy a megkérdezettek több mint fele (58 százalék) azért teszi mindezt, hogy a legolcsóbb vásárlás lehetőségét megtalálja. Az informálódás további két célja az ismeretszerzés az adott termékről (57 százalék) és a kívánt áruhoz jutás legegyszerűbb módjáról (55 százalék).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik