Gazdaság

Tavaly kevesebb sonkát ettünk

A tavalyi szezonban kevesebb húsvéti sonka és húsvéti csokoládéfigura fogyott, mint egy évvel korábban. A húsvéti szezontermékeknek több mint harmada a hipermarketekből kerül az ünnepi asztalra.

A tavalyi húsvét alkalmával ugyan csökkent a sonkavásárlási kedv, ám a háztartások még így is közel harmadával vásároltak több húsvéti sonkát, mint 2004-ben – derül ki a GfK felméréséből. Az ünnepi időszakban hagyományosan jelentős mennyiség fogy a különböző sonkaféleségekből és 2001 óta két év kivételével – 2004 és 2007 – a piac minden évben bővült. A két fő szegmens – azaz a gépsonkák és a füstölt-főtt-kötözött sonkák piaca – azonban egymással ellentétes irányban fejlődött. 2004-2007 között gépsonkából minden húsvét alkalmával 15 százalékkal kevesebbet, míg a füstölt-főtt-kötözött sonkából 30 százalékkal többet vásároltak a fogyasztók az év többi időszakához képest.

Kelendőbb a főtt-füstölt-kötözött

Míg egy, a 2006. évi szezonban bekövetkezett jelentős – 19 százalékos – növekedés eredményeképpen a főtt-füstölt-kötözött sonkák már közel fele az ünnepet megelőző időszakban fogyott el. A gépsonkákból azonban a háztartások által beszerzett mennyiségre egyre kevésbé van hatással az ünnep: 2007-ben a gépsonkáknak már csak kevesebb, mint egyötöde került húsvétkor a bevásárlókosarakba.

Füstölik a húsvéti sonkát (fotó. MTI)

Füstölik a húsvéti sonkát (fotó. MTI)

A hipermarketek súlya a húsvéti sonkák piacán 2006-ban és 2007-ben tovább nőtt, miközben a diszkontokban a háztartások egyre kisebb mennyiséget vásároltak. Egyre több sonka fogy ugyanakkor a hentesüzletekben, miközben a kisboltok piaci súlya stabilan 15 százalék.

Csokinyuszit a hipermarketből

A húsvéti csokifigurák iránt 2005 és 2007 között megmutatkozó kereslet évről évre eltérő irányú változást mutatott. A háztartások 2006-ban összesen 18 százalékkal többet, 2007-ben pedig 12 százalékkal kevesebbet vásároltak a szezonális édességből. A 2006. évi növekedés oka részben az, hogy 2005-höz képest a vásárlók fogyasztása intenzívebbé vált.
Az utóbbi négy évben folyamatosan emelkedett a hipermarketek húsvéti csokoládéfigurák piacán uralt mennyiségi részesedése: míg 2004-ben az összes mennyiség 28 százaléka, addig 2007-ben a vásárlók kosarába kerülő termékek 37 százaléka már e bolttípusból származott. A diszkontokban is jelentősen nőtt a háztartások által megvásárolt mennyiség: 2007-ben már minden negyedik húsvéti csokoládéfigura itt került a bevásárló kosarakba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik