Keller László közölte: a kormány az év elején értékelte a kormányzati negyed elgondolásának megvalósíthatóságát, és arra jutott, hogy a feszített megvalósíthatósági ütemterv mellett aggályossá vált a szerződéses kötelezettségvállalás teljesítése. Ezért döntött a kormány a projekt megvalósításának leállítása mellett – tette hozzá.
Mint elhangzott, a kormány határozata szerint 2008. június 30-ig meg kell tenni az eddigi tevékenységgel való tételes elszámolást és az eredmények dokumentálását, valamint 2008. december 31-ig a területrendezés további lehetőségének vizsgálatát is el kell végezni.
