Gazdaság

Szocik is ásták az MVM-vezér „sírját”

A háztartások áramszámlája különösebben nem változhat az MVM megregulázásával, az üzleti fogyasztók viszont számíthatnak az áram árának csökkenésére – véli szakértőnk. Az MVM kritizált monopolhelyzetéért ugyanakkor nemcsak Kocsis István menesztett MVM-vezér, hanem szocialista képviselők is felelősek.

A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. monopolhelyzetének megtörése valóban eredményezheti az áram árának csökkenését, de ez csak a közepes és a nagy üzleti fogyasztókra vonatkozik, a lakossági árra nem – mondta a FigyelőNetnek Szolnoki Pálma. A Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának munkatársa szerint ez annak a következménye, hogy a háztartások a korábbiakban és most is védettséget élveznek az áremeléssel szemben. Ezt tükrözi, hogy január elsejétől a lakosság számára 9,8 százalékkal drágult az áram, amivel szemben a közepes üzleti fogyasztóknak 30-50, a nagyfogyasztóknak 30 százalékos emelést kellett lenyelniük.

Váratlanul lépett a kormány

A kormány viszont úgy véli – legalábbis ezzel magyarázta a szóvivő -, hogy a túlságosan magas áramár az MVM monopolisztikus helyzetéből, a verseny hiányából fakad. Becslések szerint az indokoltnál drágább áram akár 1 százalékponttal is hozzájárult/hozzájárul a magas, 7-8 százalékos inflációhoz, miközben a hazai cégek versenyképességét is rontja.

Kusza viszonyokat próbálnak rendbe tenni

Kusza viszonyokat próbálnak rendbe tenni

Szolnoki Pálma szerint kétségtelenül kedvezőtlen hatású minden piaci szereplő számára az MVM monopolisztikus áram-nagykereskedői pozíciója. Ez abból fakad, hogy a kilencvenes évek közepén a privatizációval hiába tették többszereplőssé az energetikai piacot, a magánkézbe kerülő erőművekkel az MVM hosszú távú áramátvételi szerződéseket kötött, ami lényegében kizárta a piac által befolyásolt árak kialakulását. Így a hazai elektromos áramot 70-90 százalékban nagykereskedőként értékesítő MVM-et semmi nem kényszeríti arra, hogy „piacoson” működjön. Az MVM a hosszú távú szerződéseket meghosszabbította, illetve újakat kötött – áll a „vádban”.

Nem csak Kocsis a hunyó

Persze önmagában az MVM, és annak immár menesztett elnök-vezérigazgatója aligha tehető kizárólag felelőssé a kialakult helyzetért. Született ugyanis a gazdasági tárca előterjesztésében egy törvényjavaslat, amely pont az anomáliák felszámolását célozta meg, amit azonban elsősorban szocialista képviselők módosító javaslataival lényegében szétziláltak – magyarázta Szolnoki Pálma. Azt már mi tesszük hozzá, hogy többek között e miatt is távozik a GKM-ből Felsmann Balázs szakállamtitkár, aki szerdán jelentette be szándékát.

Északon olcsóbb, délen drágább

Az árampiac felszabadításával kapcsolatos óvatosságot persze az is indokolta, hogy számos vélekedés szerint a trendjében emelkedő energiaárak a rögzített hosszú távú szerződésekhez képest megugró áramárakat eredményeznének. Így a liberalizáció a beharangozott és várt árcsökkenés helyett éppen ellenkezőleg drágulást hozott volna elsősorban a nemzetközi piacon tapasztalható megnövekedett kereslet miatt.

Ezt azonban cáfolja a Corvinus szakértője, aki szerint északi szomszédainktól – elsősorban Szlovákiától és Csehországtól még mindig a hazainál olcsóbban importálhatunk, miközben dél felé pedig drágábban exportálhatunk. Ennek következtében állhat elő, hogy az MVM „megregulázásával” az üzleti fogyasztók számára csökkenhet az ár.

Kétségtelen persze az is – tette hozzá Szolnoki Pálma -, hogy az élő hosszú távú szerződések felmondása biztosan polgári pereket, s elmarasztalás esetén kártérítési kötelezettséget von maga után. De az is valószínű, hogy ezek összege már nem lehet túlzottan megrázó, hiszen a szerződésekben a befektetések megtérülését próbálták garantálni, amelyek az elmúlt lassan másfél évtizedben nagyrészt teljesülhettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik