Gazdaság

Pórul jártak az OTP ügyfelei

Hoppon maradt a lakáshitellel rendelkező OTP-s ügyfelek egy része, amikor kiderült, számukra nem jár az utólagos költségtérítés – írja e heti számában a Figyelő.

Az OTP-lakáshitellel rendelkező ügyfelek 80 százalékának csak a kezelési költség emelése miatti pluszterhet fizette vissza az OTP Bank, ám az ennél jóval borsosabb tételt, nevezetesen a megemelt előtörlesztési díj (a hátralevő tartozás 3,6 százaléka) és az eredeti költség (0 százalék) közötti különbözetet már nem. Az indoklás szerint azért nem, mert már nem az OTP Bank, hanem az OTP Jelzálogbank ügyfelei. Legtöbbjük erről feltehetően nem is tudott.

A kártérítésre egyébként azért került sor, mert a lakáshitel-szerződésmegkötések óta az OTP durván megemelte a kezelési költséget valamint az elő- és végtörlesztési díjat. Mindezt egyoldalúan tette, így a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyomására a bank vállalta az érintett ügyfélkör kártalanítását.

A GVH azonban nem az OTP Jelzálogbankot vizsgálta, s nem is a jelzálogbank vállalta a kártérítési kötelezettséget. Hiába 100 százalékos leányvállalata az OTP-nek, jogilag két külön cégről van szó. A bank hivatallal kötött alkuja tehát ötből négy ügyfél esetében mit sem ér.

Konzorciális hitelezés

A lakáshitelnyújtás ugyanis úgy történt, hogy az ügyfél az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank alkotta konzorciummal kötött szerződést (a hitelezői oldalról mindkét intézmény pecsétjével is ellátta a dokumentumot). Miután a bank elbírálta a hitelkérelmet, az ingatlanra terhelt jelzálogot már a leánycég vezettette be, majd ezt követően meg is vásárolta a követelést az anyabanktól. A szerződés így átkerült a jelzálogbank könyveibe.

Az ügyféllel szemben fennálló követelés aránya módosult: a szerződés elején a két szereplő érdemben osztozott a követelésen, később viszont a banké 0, a jelzálogbanké pedig 100 százalékosra változott.

Most már a Jelzálogbankot is vizsgálják

A hitelezés menete mostanra megváltozott, és 2007 ősz óta már minden új lakáshitelt igénylő OTP-s ügyfél egyedül az OTP Jelzálogbankkal áll szerződésben. Az ügyfelek szempontjából mindez nem feltétlen kedvező, mivel a jelzálogbankokra ugyanis a kereskedelmi bankokétól eltérő, szigorúbb szabályozás vonatkozik, amely például azt is lehetővé teszi, hogy egy hitel idő előtti törlesztését akár meg is tiltsa ügyfeleinek az intézmény.

Emiatt fő most a GVH ellenőreinek a feje is, hiszen egyszerű analógiával nem lehet az irreálisan magas előtörlesztési díjak visszafizetésére kötelezni a jelzálogbankot. Mindenesetre gazdasági erőfölénnyel való visszaélés ügyében február 7-én vizsgálat indult az OTP-s leánybank ellen is, ám ennek fél-másfél éven belül lesz csak eredménye. Ha a hatóságnak sikerül fogást találni a jelzálogbankon, akkor a kártalanításból most kimaradt ügyfélkör esetleg viszontláthatja a pénze egy részét.

(Az OTP Jelzálogbank adósainak alkupozíciójáról, és az állományváltozás pontos részleteiről a Figyelő e heti számában olvashatja.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik