Gazdaság

Reményteli hangulatban volt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 481 pontos emelkedéssel, 24 545 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 48,5 milliárd forint volt szerdán, a vezető papírok erősödtek a keddi záráshoz viszonyítva.

A legnagyobb forgalma, 24,84 milliárd forinttal ismét az OTP-nek volt, a teljes
részvénypiaci forgalom 51,2 százalékát tette ki, árfolyama 1,95 százalékkal 7850
forintra nőtt. A Mol 2,57 százalékkal 24 105 forintra erősödött, forgalma
meghaladta a 14 milliárd forintot.

A Richter 4,2 milliárd forintos forgalom mellett 355 forinttal, 0,93
százalékkal 38 405 forintra drágult. Szektortársa, az Egis a keddi záró
szinten, 19 400 forinton fejezte be a kereskedést szerdán, forgalma 498,6
millió forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 27 forinttal, 3,18 százalékkal
876 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,14 milliárd forintot ért el.

Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, hogy a befektetők jó
eredményeket várnak a gyorsjelentési szezonban. „Reményteli hangulat
van” – jegyezte meg. Az elemző szerint fokozta az optimizmust, hogy
amerikai kormányzati adat szerint a kiskereskedelmi eladások 0,3 százalékkal
nőttek a kiábrándító 0,4 százalékos decemberi visszaesés után.

A közép-kelet-európai térségben is pozitív tartományban zártak a részvénypiaci
indexek. Blahó Levente úgy vélte, az eredmény-szezon után elképzelhető negatív
korrekció a budapesti börzén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik