Név: Jaksity György
Születési idő, hely: 1967, Budapest
CV: Félig szerb származású, gyerekkorában sok időt töltött a magyarországi szerbség egyik fontos településének számító Pomázon, illetve Szentendrén, nagyapja itt volt görögkeleti pap. Egyetemi diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte nemzetközi közgazdaságtan szakon 1991-ben.
A legnagyobb hazai magántulajdonban lévő, független befektetési szolgáltató cég, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója, ügyvezetője, az igazgatóság elnöke. 36 évesen a Budapesti Értéktőzsde elnöke volt, „A Budapesti Értéktőzsde első tíz éve tíz legmeghatározóbb személyiségének egyike” olvasói szavazás eredményeként. 2002-ben az év tőzsdei embere lett a Budapesti Értéktőzsde tőkepiaci szakmai közösségének szavazatai alapján. Részt vett több vezető magyar társaság, többek között az FHB, Matáv, Mol, BorsodChem, TVK és az Egis privatizációjában.
A World Economic Forum Global Leaders for Tommorrow csoportjának tagja. Több nemzetközi üzleti médium a „legígéretesebbnek tartott magyar vagy európai fiatal vezetők” közé sorolta. Az Ernst&Young Az év üzletembere 2007 díj birtokosa. Több könyv szerzője, ezek között A pénz természete és A pénz könnyed természete szolgáltak a Mindentudás egyetemén tartott, A pénz nyugtalan természete című előadása alapját.
A Mosoly Alapítvány kuratóriumának tagja. Az alapítvány gyermekek és közösségeik, valamint oktatási, illetve egészségügyi gyermekintézmények támogatásával foglalkozik.
Nem tartja magát műgyűjtőnek, a birtokában lévő több mint száz művet pedig nem nevezi gyűjteménynek. Nős, két gyermeke van.
Ön kit látna szívesen a Rálátásban?
Írja meg nekünk ide: ralatas@sanomabp.hu
