Gazdaság

Két álportfóliót épített a csaló bróker

Akár hétéves börtönbüntetést is kaphat a francia Société Générale Bank 4,82 milliárd eurós rekordcsalással vádolt brókere, aki beismerte tettét. Jérome Kerviel azt is elmondta az ügyészségen, hogy volt kollégái sem idegenkedtek az általa elkövetett „trükköktől”. A volt bróker egyébként két álportfóliót is épített, így vezette félre a bankot. Mindezt a várható jutalomért csinálta.

Az ügyészség hamisításért és hamisított okiratokkal való visszaélés miatt, valamint informatikai adatok automatizált rendszerébe való behatolásért indított eljárást a 31 éves Jérome Kerviel ellen, akit a nap folyamán a rendőrségről átszállítottak az ügyészségre. A főügyész sajtótájékoztatón közölte: kezdeményezi a bróker előzetes őrizetbe vételét és vád alá helyezését, amelyre várhatóan még hétfőn sor kerül. Ezt a bróker védői is megerősítették.

Hivatali bizalommal való visszaélés és csalási kísérlet miatt külön eljárás indult Kerviel ellen. Amennyiben ez utóbbi vádakban is bebizonyosodik bűnössége, összesen hét év szabadságvesztésre és 750 ezer eurós (195 millió forintos) pénzbüntetésre ítélhető.

A főügyész szerint egyelőre semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy más alkusz is hasonlóan cselekedett volna, ahogy azt a védelem állítja.

Két álportfóliót épített

A 31 éves Jérome Kerviel – aki nyolc éve dolgozik a banknál – fiktív kliensszámlákat kreálva egymásra épülő hosszú pozíciókat vett fel, vagyis azonnali vételi és határidős eladási ügyletek láncolatát kötötte, arra játszva, hogy januárban a piacok emelkedni fognak – ám a nemzetközi tőzsdemutatók e hónap második felében meredeken zuhantak.

Az ügyészség szerint a bróker szombat óta tartó kihallgatásán beismerte, hogy két éven át teljesen egyedül „kalandor és spekulatív módon” csalárd pozíciókat épített fel és ezeket elrejtette, ami iránt a bank „bizonyos toleranciát” tanúsított.

Ugyanis miután a bank biztonsági rendszere többször is riasztotta a megfelelő szinteket, Kervielt felettesei rendszeresen felelősségre vonták azért, mert túllépte az engedélyezett összegeket, de a brókernek minden esetben sikerült hamis dokumentumokkal igazolnia azt, hogy tevékenysége semmilyen kockázattal nem jár a bank számára.

Kerviel ugyanis két portfóliót épített ki, azt a látszatot keltve, hogy a második portfólió kiegyenlíti az első kockázatait, azonban a második portfólió tartalma nem volt valóságos.

Jutalomra hajtott

A csalásból Kervielnek semmilyen személyes és közvetlen haszna nem származott, és nem is a Société Générale tönkretételére játszott – fogalmazott az ügyész.

Az ambiciózus fiatalember azt remélte, hogy „kivételes brókernek” fog tűnni és a bank magas bevételének köszönhetően akár 300 ezer eurós (78 millió forintos) prémiumot is kaphat 2007-re.

Bennfentes kereskedelem is volt a banknál?

A francia pénzügyi piacokat felügyelő hatóság (AMF) hétfőn közölte: Robert A. Day, a Société Générale egyik amerikai igazgatótanácsi tagja 85,7 millió euró értékben adott el a bank részvényeiből január 9-én, két héttel azelőtt, hogy a bank közel ötmilliárd eurós veszteségét nyilvánosságra hozta. A bank száz részvényese ezért ismeretlen tettes ellen bennfentes kereskedés és árfolyam-manipulálás gyanúja miatt feljelentést tett a párizsi ügyészségen.

Az AMF szerint az igazgatótanácsi taghoz kötethető két alapítvány január 10-én pedig 8,63 millió és 959 ezer euró értékben adta el Société Générale részvényeit, amelyek január 9-én és 10-én záráskor összesen több mint 22 százalékot veszítettek értékükből

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik