Ázsiában nőtt a pánik
Kedd hajnalban folytatódott Ázsiában a hétfői tőzsdei mélyrepülés. A tokiói Nikkei index 5,7 százalékkal zuhant, így a mutató idén eddig 18 százalékkal veszített értékéből. A szöuli Kospi mutató értéke 4,43 százalékkal csökkent, míg a tajvani értéktőzsde mutatója 6,5 százalékkal gyengült.
Kemény csapás érte az indiai tőzsdét: a tőzsdeindex – a kereskedés egyórás felfüggesztése ellenére – 12 százalékkal zuhant, míg a hongkongi Hang Seng index értéke több mint 8 százalékkal csökkent.
Európában csak folytatódott
Kedden 4 százalék körüli gyengüléssel nyitottak a nyugat-európai részvénypiacok a hétfői 6 százalékot felülmúló csökkenés után.
A magyar börze nyitáskor – a hétfőihez hasonlóan – a nemzetközi átlagnál jobban teljesített: a BUX index „csak” 3,83 százalékkal, 22 474 pontra esett. A külföldi befektetők távoznak is a piacról: a forint tovább gyengült, 9 óra után néhány perccel egy euró 261,27/69 forintot ért a bankközi devizapiacon.
Ezután igazodtunk a világ trendjeihez az ideges kereskedés, mert az első félórájában több mint ezer ponttal, 22 206 pontig süllyedt az index, ami majdnem 5 százalékos zuhanást jelent, majd a nyitáskori értékére kapaszkodott vissza a mutató.
Megszólalt a politika
A befektetők pánikszerű részvényeladását – csakúgy, mint hétfőn -, most is az esetleges amerikai recessziótól való félelem, és a Bush-kormányzat gazdaságélénkítő terveit övező hitetlenség befolyásolja.
Míg Ázsiában elsősorban az amerikai piacra termelő vállalatok részvényei gyengélkednek a recessziós félelmek miatt (a hétfői nap egyik nagy vesztese például a Toyota volt), addig Európában a banki papírok és az energetikaai vállalatok részvényeinek értéke zuhant a leginkább.
Nem tartanak kizártnak egy esetleges amerikai gazdasági recessziót az Európai Unió közös pénzét használó országok pénzügyminiszterei. Hétfő esti brüsszeli ülésük után Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a piaci folyamatok egyelőre semmiféle reakciót vagy beavatkozást nem igényelnek – olvasható az MTI beszámolójában.
Kevésbé tett megnyugtató nyilatkozatot Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezetője, akinek szavait a BBC idézi. A nemzetközi szervezet feje szerint a világgazdaságban kialakult helyzet súlyos, és az amerikai növekedés megtorpanása a világ összes országára kihat.
Sok jót ma nem várhatunk
Hazai és külföldi elemzők szerint a tőzsdék keddi hangulatát alapvetően a hétfőn zárva tartó amerikai börzék magyar idő szerinti kora délutáni nyitása befolyásolja majd; Kuti Ákos, a Cashline elemzője szerint a kedden megjelenő, esetlegesen kedvező amerikai vállalati gyorsjelentések enyhíthetik a pánikot.
A távirati irodának nyilatkozó elemzők egyetértenek abban, hogy a világszerte tapasztalható eladási hullám alól a pesti börze nem vonhatja ki magát, és a BUX ma bizonyosan veszít értékéből.
