Magyarországon rossz az emberek egészségi állapota. Az erre vonatkozó legerősebb bizonyítékot a magas halálozási arányok és a kedvezőtlen életkilátások szolgáltatják. Nemzetközi összehasonlításban a halandóságot, illetve a születéskor várható élettartamot tekintve mindig a sereghajtók közé tartoztunk; ez az ország viszonylagos gazdasági elmaradottságának következménye volt. Tovább rontotta a helyzetünket, hogy a rendszerváltozást megelőző évtizedekben egy zsákutcás modernizáció „mellékhatásaként” a felnőtt halandóság nagymértékben rosszabbodott, és a várható élettartam valamelyest csökkent. Súlyos, elhúzódó népegészségügyi válság alakult ki, amelyet a rendszerváltozás sokkhullámai súlyosbítottak.
Józan Péter egyetemi tanár, Központi Statisztikai Hivatal: “A rendszer-váltással együtt járó új ethosznak része az egészségtudatos életvezetés – aki nem akar kihullani a versenyből, nem nélkülözheti.”
Ám 1994-ben fordulat következett be, amely tartósnak bizonyult: a halálozások száma az 1993. évi 150 ezerről 2006-ra 131 ezerre csökkent, és a születéskor várható élettartam 4,1 évvel hosszabbodott meg. Az életkilátásokat tekintve hazánk elkezdte a felzárkózást az Európai Unióhoz, és számításaink szerint másfél-két évtized alatt a várható élettartam eléri a jelenlegi uniós átlagszintet. Az utóbbi tizenhárom év a népegészségügyi fejlődés egyik legsikeresebb időszakának bizonyult. Egy évszázados elmaradást azonban egyetlen bő évtized alatt természetesen nem lehet behozni, és a nemzetek rangsorában a helyünk nem változott.
A FEJLETTSÉGTŐL ELMARADÓ SZINT. Az életkilátások elemzésében azonban a meghatározó szempont az, vajon a várható élettartam megfelel-e a gazdasági fejlettségnek. Másképpen fogalmazva: olyanok-e az életkilátások, mint ami elvárható lenne az egy főre jutó GDP alapján. Itt pedig azt kell mondani, hogy az életkilátások nagymértékű javulása ellenére a várható élettartam még 2006-ban is 1,8 évvel alacsonyabb volt a gazdasági fejlettség alapján prognosztizáltnál.
A piacgazdasággal összhangban lévő, kompetitív társadalom a sikert premizálja, amihez céltudatos életvezetés kell, s ez utóbbi egyben egészségtudatos is. A rendszerváltással együtt járó új ethosznak tehát része az egészségtudatos életvezetés – aki nem akar kihullani a versenyből, nem nélkülözheti. Az egészséget fontosnak tartó életszemlélet térnyerése főleg a professzionális felső- és középosztályban figyelhető meg, de a média közvetítésével fokozatosan egyre nagyobb részét éri el a társadalomnak. Mindazonáltal az egészségtudatos magatartás terjedését illetően vegyes tapasztalataink vannak; a táplálkozást tekintve ezek kedvezőek, a dohányzás esetében nem egyértelműek, és a (mértéktelen) alkoholfogyasztásban, ha van is változás, az inkább az italok típus szerinti megoszlásában, mint a mennyiségében figyelhető meg.
Mindenesetre megnőtt az egészség megőrzését szolgáló élelmiszerek fogyasztása, miközben csökkent az egészségre ártalmasoké. A túlsúly, illetve az elhízottság és a mozgásszegény életmód az idült, nem fertőző betegségek kockázati tényezői közé tartozik. Az erre vonatkozó tájékozottság sokat javult az utóbbi időben, a veszélyesen magas kalóriafogyasztás azonban lényegében változatlan. Köztudott, hogy a dohányzás megrövidíti az életet. Számítások szerint évenként 25-27 ezer ember azért hal meg, mert sokáig, sokat cigarettázott. Hazánkban a férfiak körében az utóbbi évtizedben már nem nőtt a dohányzók száma; a nők, kiváltképpen a fiatal nők között azonban nagymértékben emelkedett. Az alkoholizmus túlnyomórészt a férfi népességben pusztít, évente legalább 15 ezer ember halálát okozza. Az áldozatok főleg alacsony iskolai végzettségű, kétkezi munkások, akik sok, az egészségre kiváltképpen ártalmas alkoholos italt fogyasztanak.
A magyar piacgazdaság ethosza, és az ehhez kapcsolódóan változó életmód nem, vagy csak részben mérhető fogalmak. Az egészségügy hatékonyságának közvetett mérésére azonban „nemzetközileg hitelesített” módszertan van. Ennek az a lényege, hogy mennél kevesebb az olyan halálozás, amelynek az orvoslás jelenlegi szintjén nem lett volna szabad bekövetkeznie, annál hatékonyabb az egészségügyi ellátás. Például méhnyakrákban, magas vérnyomás okozta betegségben, gyomorfekélyben vagy vakbélgyulladásban 75 éves kor alatt elvben senkinek nem lenne szabad meghalnia. Ha csökken az ilyen, orvosi beavatkozással elkerülhető halálozások száma és részaránya az össz-halálozásban, az egészségügy hatékonysága javult – és fordítva. E szerint pedig 1993 és 2006 között az egészségügyi ellátás deficitje miatt bekövetkezett halálozások gyakorisága 43 százalékkal csökkent.
HATÉKONYABB ELLÁTÁS. Az általános mortalitásnak az utóbbi 13 évben bekövetkezett javulásából 40 százalék az egészségügyi ellátás növekvő hatékonyságának eredménye. A megelőző és a gyógyító orvoslás főleg a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozások csökkentésében volt eredményes. A halálozások számának mintegy 19 ezres csökkenéséből 10,5 ezer a keringési rendszer betegségeinek jobb kezeléséhez köthető. A születéskor várható élettartam 4,1 éves meghosszabbodásához a halálozások említett csoportjának csökkenése 1,9 évvel járult hozzá. A heveny szívizominfarktus-halálozások száma 15 ezerről 9 ezer alá csúszott, a halálozások gyakorisága még ennél is nagyobb mértékben, 64 százalékkal csökkent. Valószínűnek látszik, hogy a változás túlnyomó része azért következett be, mert a nagy hatékonyságú gyógyszerek, a szív- és érrendszerben rutinná váló eszközös orvosi beavatkozások és a sürgősségi ellátás komoly fejlődése sok olyan ember életét tudják megmenteni, akiknél az adott egészségügyi probléma 10-15 esztendővel ezelőtt halállal végződött volna. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a megbetegedések és még inkább a beteg emberek száma aligha csökkent Magyarországon.
A halálozási viszonyok és az életkilátások javulása a népesség minden csoportjában megfigyelhető volt hazánkban, a privilegizált csoportokban azonban sokkal nagyobb mértékben, mint a hátrányos helyzetűekben. Következésképpen bizonyos népességcsoportok mortalitása és várható élettartama között jelenleg nagyobb a különbség, mint egy-másfél évtizeddel ezelőtt.
