Gazdaság

Kormányzati negyed: valamit építeni kell

A kormányzati negyed projekt irányítói tudomásul veszik a kormánykabinet döntését, amely megállítja az épületegyüttes beruházását, és a megváltozott feladatokat végzik a továbbiakban - mondta Láng Balázs a projekt-csapat kommunikációs vezetője.

Budai Bernadett kormányszóvivő a keddi tájékoztatón úgy fogalmazott, a kabinet nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön létre.

Mi lesz helyette?

A távirati iroda más forrásból úgy értesült, hogy a főváros, a terézvárosi önkormányzat, valamint az év végéig tovább működő kormányzati negyed projektiroda közös feladata az, hogy megoldja az épületegyüttesre kijelölt terület revitalizálását, azaz új életet leheljenek bele. Beépítik a Ferdinánd híd déli oldala és a Podmaniczky utca közti területet, de hogy mivel, azt kell eldönteni és megtervezni 2008. végéig.

Van még egy fontos eldöntendő kérdés: mi lesz a sorsa a kormányzati negyed felépítésére és 25 éves üzemeltetésre kiírt közbeszerzésnek, amelyre egy ajánlat érkezett.

Építeni kell

Erről az ajánlati felhívást közzétevő Kincstári Vagyoni Igazgatóság jogutódjának, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek kell dönteni.

Ugyanakkor az ajánlatkérőnek csak az ajánlattételi határidőig van jogosultsága módosítani, vagy visszavonni egy felhívást. Ezt követően a közbeszerzési törvény szűk teret ad a visszavonásra. Erre akkor kerülhet sor, ha a feltételek előre nem láthatóan, elháríthatatlan ok (vis maior) következtében változnak meg annyira, hogy az ajánlatkérő a szerződés megkötésével nem tudná teljesíteni vállalt kötelezettségét (a fizetést).

A Duna House Holding Kft. gyorselemzése máris reagált a megváltozott piaci helyzetre. A kormányzati negyed tervezett helyszínének környékén 20-30 százalékkal szöktek fel a kínálati lakásárak. A kormányszóvivői bejelentés a reális szintre tolja vissza az árakat. Jelenleg a használt lakások négyzetméter ára 280-330 ezer, míg az újaké 360-370 ezer forint a környéken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik