Eddig ennyi:
A legtöbbet a MÁV-telkek megvásárlása vitte el: ez 7,1 milliárdba került. 4,8 milliárdot kapott a vasúttársaság, a többit az adósságállományából vonták le.
Az építészpályázaton a kormány mind a 17 pályamunkát megvette, összesen 72 millió forintért. A bírálóbizottság és a szakértők díjazása 25 millió volt. A többi bizottság munkájának árát nem hozták nyilvánosságra.
Ahogy Budai Bernadett fogalmazott, a kormánykabinet arról döntött, hogy a kormányzati negyed projektet nem le-, hanem megállítja. A szóvivő hozzátette: a kabinet nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön létre.
A kormánykabinet döntését Budai Bernadett egyrészt azzal indokolta, hogy az újonnan felmerült városrendezési szempontok miatt drágább lenne az építés a tervezettnél. Másrészt mivel a terv kivitelezésére csupán egyetlen cég jelentkezett, a pályáztatás árcsökkentő hatása nem érvényesülhet. A kormányszóvivő szerint ezen túl kétségessé vált a kitűzött határidők tarthatósága is.
A döntéssel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a kormányzati negyed projektiroda az év végéig tovább működik, elkészíti a beruházás terveit, majd elszámol, ezt pedig a kormány tervei szerint az Állami Számvevőszék ellenőrizné.
Az eredeti koncepció szerint a K-negyed lett volna az eddigi legdrágább PPP (
A tervezett beruházás fejlesztőjét versenypárbeszéd révén választották volna ki; a közbeszerzési eljárás nyertesének 180 ezer négyzetméter irodakomplexumot kellett volna felépítenie.
A terv már megvolt
A kormányzati épületeggyüttes tervpályázatát a Janesch Péter vezette csapat (Bernard Bea, Rabb Donát, Janesch Péter, Vági János, Szentirmai Tamás, Schreck Ákos, Kengo Kuma, Alexa Zsolt) pályamunkája nyerte, többek között a Finta és Társai Építész Stúdió Kft.-t megelőzve.
Sylvester Ádám, a tervpályázatot bíráló bizottság társelnöke az eedményhirdetés után környezettudatossága miatt méltatta a győztes pályázatot. Kiemelte még, hogy az épületegyüttes energiaellátását nem fosszilis energiából fedezik. Emellett a győztes pályamű épületei nem keltik monumentális hatalom benyomását.
A kivitelezésnél akadtak el
A kivitelezési pályázat győztesének kellett volna felépítenie az épületegyüttest, majd negyedszázadon keresztül üzemeltetnie is. Mindezért az állam összesen 320 hónapon át, vagyis 26 éven és 8 hónapon keresztül fizetett volna, havi részletekben.
A K-negyed megvalósítárásról szóló kormányhatározat előírta, hogy “a futamidő végén pedig legyen joga az államnak arra, hogy a kormányzati épületegyüttest előre rögzített névleges vételár fejében megvásárolhassa.”

A beruházás a sajtóban megjelentek szerint két fontos ponton bukhatott el. Egyrészt néhány érintett telek tulajdoni viszonyait nem sikerült a kabinetnek tisztáznia, mivel a K-negyed telkei közül volt ami a MÁV, volt ami a főváros tulajdonában volt. Utóbbira építési engedélyt sem lehetett kiadni.
A másik megoldhatalannak bizonyuló problémát a Nyugati tér közlekedésének átszervezése jelentette, a vasútállomás „kitelepítésére” és a tér tömegközlekedésének átszervezésére (például több mint tízezer ember munkába járását kellett volna megoldani) senkinek nem volt pénze, és elképzelése is alig.
Az építészeti tervpályázatig – a kormánynegyedért felelős Görözdi Gyögy miniszterelnöki megbízott megfogalmazása szerint – egy expresszvonat sebességével száguldó projekt a kivitelező-üzemeltető cég kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás megkezdésekor lassult le. A tapasztalt, milliárdjaikat és cégeik jövőjét fölöslegesen nem kockáztató konzorciumok behúzott fékek mellett szedték ízekre a nagyívű elképzelést.
Kell vagy nem kell?
A kabinet álláspontja szerint a kormányzati negyed olcsóbban üzemeltethető, mint a mostani korszerűtlen, nem is irodának épült minisztériumi épületek. Ráadásul az építési költséget a mostani kormányépületek eladásából befolyt összeg csökkentette volna.
Az ellenzők szerint a kormányzati megszorítások időszakában súlyos pazarlás lett volna 142,5 milliárd forintot új állami épületekre költeni, ráadásul az ellenzéki sajtó szerint a beruházás a panamák melegágya lett volna.
