Gazdaság

Mennyei vagy földi örömök?

Koronként mindig más és más boldogságeszményt próbáltak elérni az emberek, hol önmagukban, hol a túlvilági üdvözülésben, hol pedig a földi örömökben keresve a választ.

Pozitív gondolkodású és gyakorlatias emberek lévén az ókori görögök még inkább arról beszéltek, hogyan érhető el a boldogság, s nem arról, mi is az. Minden ókori filozófus kiemelte, hogy a boldogság elérésében fő a mértékletesség. Az ókori Hellász geometriával, csillagászattal és filozófiával együttesen foglalkozó polihisztorai közül Démokritosz azt vallotta, hogy a társadalomban élő ember célja a boldogság, amely a vágyak legyőzésével, mértékletes élettel és jó állammal érhető el.



Mennyei vagy földi örömök? 1

Az erkölcs összefügg az emberismerettel és a tudással. Más szóval, minden rossznak és bűnnek a tudatlanság az oka. Ami a soha egy sort le nem író – ám szorgosan körmölő tanítványainak köszönhetően maradandót hagyó – Szókratész erkölcsfilozófiáját illeti, ő úgy vélte, hogy ha az általunk helyesnek tartott magatartást követjük, az lesz majd egyenlő a boldogsággal. Nagy Sándor nevelője, Arisztotelész etikai nézeteiben szintén azt vallotta, hogy a mérséklettel, mértéktartással érhetjük el az emberi élet célját, a boldogságot.

A földi életből mindössze nyolc évvel Krisztus születése előtt távozó római Horatius szintén „adottnak” vette a boldogságra való törekvés szükségességét, és azt állította, hogy az embernek a jelennel kell foglalkoznia. Ám vigyázat, a „Carpe diem”, azaz az „Élj a mának” aforizma ötletgazdája az élet élvezete alatt a belső harmónia megtalálását értette. S ehhez tanai szerint három dolog kell: tudásszerzés, a fiatalság élvezete és a művészetekben, sportban való gyönyörködés.

Mindenki másképp keresi

Nem csupán az európaiak keresték a boldogságot az évezredek folyamán – legyen szó az ókori görögökről és rómaiakról, a keresztény tanokban lelki megnyugvást kereső középkori gondolkodókról vagy az újkori filozófusokról -, hanem más kontinensek lakói és más vallások hívei is.

MUZULMÁN TÚLVILÁG. A muzulmánok világnézetét és életszemléletét – csakúgy, mint a hívő keresztényekét – alapvetően a halál utáni életbe vetett hit, a mennyei, s nem a földi boldogság határozza meg. A vallás követői szerint a tudás tökéletesítése, a vallásos ismeretek elsajátítása és Allah minél jobb megközelítése, valamint mások tanítása a muszlimok legfőbb életcélja. Ezek mindegyike a túlvilági boldogság irányába vezető út. Ha valaki ebben nem hisz, akkor csakis az evilági sikert tartja szem előtt, ebből következően pedig csak rövid és múlandó dicsőséget érhet el.

VÁGYAK NÉLKÜLI BUDDHISTÁK. A buddhisták szerint bár a szenvedés megszűnése az újbóli és újbóli reinkarnálódás után, a nirvána elérésével lehetséges, ez nem azonos a boldogság elérésével. A jelenlegi dalai láma A boldogság művészete címmel egy amerikai pszichológus társszerzővel könyvet is publikált többek között arról, hogy a keleti és a nyugati ember által képviselt hitelvek és boldogságeszmények hogyan ütköznek vagy hogyan egyeztethetők össze. A buddhista filozófia a mai európai értelemben vett boldogságról nem beszél, csak szenvedés nélküli állapotról. A keleti felfogásban a boldogság elérésének egyetlen eszköze a vágyak, a ragaszkodás, az indulatok és a tudatlanság leküzdése és a morális cselekedetek kialakítása.

A LELKI SZEGÉNYEK.

A korai középkorban az egyént és a társadalmat mélyen áthatotta a vallásos hit és világszemlélet. Az Isteni színjáték írója, az itáliai Dante Alighieri ennek szellemében hirdette, hogy a földi boldogság elválaszthatatlan a túlvilágitól, és az ember pusztán értelme vezetésével képes elérni a földi boldogságot. „A kereszténység számára Szent Ágoston veti először papírra a boldogságeszményt, amelyet a Máté és Lukács evangéliumából ismert hegyi beszédre alapoz” – véli Krizsánné Deák Judit A boldogságfogalom változásai a kezdetektől a XVIII. századig című, a Szabadpart művészeti és irodalmi folyóiratban megjelent tanulmányában. A hegyi beszédben elhangzott úgynevezett nyolc boldogságot Jézus a Genezáretet környező dombok egyikén ismertette. A számos filmdrámában és paródiában is felhangzó monológ így kezdődik: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Szívük ugyanis nem kötődik anyagi javakhoz, földi hívságokhoz. Ezenkívül boldogok a szelídek, a szomorúak, az igazságkeresők, az irgalmasok, a tiszta szívűek, a békességszerzők és az igazságért üldözöttek. A Jézus által hirdetett helyzetben maga Isten hívja az embert a boldogságra. A megígért boldogság erkölcsi választások elé állítja az embert: a gonosz hajlamok leküzdése és Isten szeretetének keresése a cél.

„A boldog szó egyébként Magyarországon először éppen a középkor első felében, az 1195 tájáról származó Halotti beszéd és könyörgésben fordul elő, itt a jelentése: szent, üdvözült” – említ egy nyelvtörténeti érdekességet Krizsánné Deák Judit. Ettől kezdve a boldog, a boldogság, a boldogságos, a boldogít, a boldogul szavak kódexeinkben bőségesen előfordulnak. A későbbi forrásokban a boldogságra való utalások már nem kizárólagosan egyházi értelműek: a szó gazdag, szerencsés, derűs, megelégedett, vastag jelentéssel vérteződik fel.

A humanizmus, a szellemi erő és a tudás fensőbbségét hirdető reneszánsz fordított tehát a vallásos eszményképen, sőt, az anyagiak megjelentetésével azt állította: az egyház akadályozza a földi boldogságot. Mindezek után Benedictus de Spinoza, a szándéka szerint teljességgel humanista gondolkodásirányú, módszerében azonban modern, XVII. századi filozófus boldogságkeresése teljesen önálló utat jár. Figyelembe veszi, hogy a boldogság kérdése a történelem során vallásos színezetet öltött, ám végső következtetésében a boldogságot mint a természetes ész tárgyát minden ember számára megközelíthetőnek gondolja, s ezt függetlennek tekinti bármely vallástól.

Az újkor gondolkodói közül Immanuel Kant szerint a boldogságképe minden egyénnek más, ám van közös is: a tiszta ész és a szabadság. Mi a különbség teológusok és filozófusok nézőpontja között? A filozófusok a boldogságban rejlő, ahhoz belsőleg hozzátartozó tartalmából indulnak ki, s a jelen életben betöltött szerepére összpontosítanak. A boldogság fogalmához úgy jutnak el, hogy megismerésének evilági szempontját követik, amely számot vet a világegyetem valóságával is, lehetővé teszi a kiegyensúlyozott életalakítást. A teológusok ezzel szemben elképzelhetetlennek tartják, hogy a boldogságnak ne lenne köze a túlvilághoz, vagyis az emberi boldogság a maga teljességében csak ott valósulhat meg. A földi boldogságra is van azonban esély: ez többé-kevésbé attól függ, hogy a túlvilági beteljesüléssel szemben a Földön milyen magatartást tanúsít az egyén.

MONA LISA MOSOLYA. Míg az ókorban a boldogság leginkább a művészet írott formáiban – értekezésekben, versekben – jelent meg, addig a középkorban a festészetben és szobrászatban is testet ölt az eszmény. A kecses Amiens-i Aranyos Szűz szobra középkori istenanya-típus, a szeretet és boldogság megtestesítője, Leonardo da Vinci Mona Lisája pedig egy boldog reneszánsz nő portréja. A párizsi Louvre-ban megcsodálható, valószínűleg 1503 és 1507 között készült kép nőalakjának mosolyát a holland Universiteit van Amsterdam és az amerikai University of Illinois egy-egy kutatócsoportja néhány éve karöltve vette górcső alá. Mona Lisa arcát egy virtuális manöken fejére helyezve háromdimenzióssá alakították a képet, majd a számítógép az így kapott modellt egy átlagos, semleges arckifejezésű, európai nőről készült, másik háromdimenziós felvétellel hasonlította össze. A program olyan apróságokat vett figyelembe, mint a száj elhajlása, a szem körüli ráncok, és így tovább. A két arc közötti különbségeket összevetve a szoftver 83 százalékos valószínűséggel következtette ki, hogy Mona Lisa boldog volt, miközben Leonardo a portréját pingálta. A kutatók véleménye összecsengett a Louvre művészettörténészeinek észrevételével: „A boldogság a portré központi motívuma.”

„Az emberiség ma extrovertált, kifelé forduló, így a boldogságot is kívülről reméljük” – állapítja meg korunk emberéről Müller Péter, az ezotéria és az emberi érzelmek világát kutató író és dramaturg, a Boldogság címmel az idén megjelent kötet szerzője. Mindez azt jelenti, hogy jelenlegi boldogság-eszményképünkhöz szervesen hozzátartoznak a körülményeink, a külvilág elemei. Ez azonban korántsem veszélytelen. A külvilág révén meglelt öröm íze ugyanis hasonló az igazi boldogságéhoz, ám az elveszíthető, átmeneti, azaz nem végállapot. Mi a valódi boldogság Müller Péter szerint? „A boldogság az emberi élet magja, olyan, mint a zenében a normál »A« hang. A hinduknál alapkövetelmény, Jézus ezzel kezdi a tanításait. A világ bármely tájáról és korából származó bölcsek véleménye összecseng: a boldogság nem múlandó, ha valóban elértük, akkor egy végállapot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik