Ezt szeretnénk megosztani a Borpultra támaszkodó szomjas Olvasóval, akit szeretünk, mint borász a fogyasztóját. Ahogy Tokaj legelismertebb borásza mondta egyszer e sorok írójának: „Számológéppel a kezemben nem lehet nagy bort készíteni. Ez érzelmi kérdés, hit kell hozzá, és a szakma szeretete, sőt, a potenciális vevőé is. Igen, szeretem, akinek a bort készítem. Nem is tudom, kié lesz, de máris szeretem, mert el fogja fogadni, amit készítek, jó drágán is! Mindez nem mérhető. Persze aztán a borom piaci értékké válik, de egy szinten túl a minőséget nem is lehet megérteni, hinni kell benne.”
Mert miről is szól a bor első helyen, barátaim a borban? Hát a boldogságról. A boldogságról, melyhez olcsón és könnyen lehet hozzájutni. Kidugózod a palackot, pukk, a folyékony boldogság ott forog-csillog a poharadban. A bor ugyebár drog, mely mint minden tisztességes, a tudatra serkentőleg és/vagy nyugtatólag ható méreg, erjedés, más szóval fermentáció útján jön létre. Az erjedés dekadens folyamat, a természetben tulajdonképpen pusztulást és rothadást jelent, mely mérget termel, esetünkben az alkoholt. Borunk tán a legrégebbi, legelterjedtebb legális pszichoaktív anyag, pszichofarmakon (az idegrendszerre és a lelki működésre ható szer) és társasági kábítószer, hiszen a központi idegrendszerre hatva megváltoztatja fogyasztója érzelmi és tudatállapotát: egyrészt stimulálja, azaz feldobja, boldoggá teszi és felpörgeti a libidóját, másrészt antidepresszáns hatásai is vannak, azaz oldja a szorongást, nyugtat, relaxál.
Már ha nem esünk át a ló túlsó oldalára, és – ahogy egy somlai kapcsán írtam egyszer – a ló takarásában nem nyakaljuk literszám a bort. Bort nyakalni literszám menekülés a világ, a valóság, a szorongás és/vagy önmagunk elől a palackban lakó démon segítségével. Pusztulás és rothadás lesz osztályrészünk, ha azért iszunk, hogy meneküljünk. Mert úgyszólván anyagcserénk részévé válva, a bor olyan rabságba taszít, amelyből roppant nehéz a menekülés. Mi a teendő hát, hogyan lehet elérni, hogy mi lovagoljuk meg a démont, ne ő minket? Hogy tényleg a boldogság, és ne a pusztulás és rothadás forrása legyen ez az ősi és finom pszichofarmakon? Hogyan lehet megmaradni a mértékletesség mezsgyéjén?
Mézkutató légi útjaim során arra a meghökkentő végkövetkeztetésre jutottam, hogy a legjobb, ha az ember egyáltalán nem iszik bort. Magam akkor vagyok a legeufórikusabb állapotban, amikor úgy sikerül látni a dolgokat, mint midőn gyermek valék, teljesen vonatkozásmentesen és személytelenül, ami képességet ugyanúgy kell fejleszteni-gyakorolni, mint midőn az ember az izmait igyekszik erősebbé tenni. (Ennek konkrét eszköze a meditáció, ami nem gondolkozást, hanem pont az ellenkezőjét: a tudat kitakarítását jelenti, a jelek, szavak, képek, a jelentések és vonatkozások kiszorítását kis fejünkből.) Ez marha nehéz, sok gyakorlást igényel, de boldog részegséget okoz, és csak bor nélkül lehet elérni.
Igazából a bor és a munka kizárják egymást. Itt van például Ady Endre úr, örök erőforrása a magyar nyelven beszélő embernek. Nü, hát ő ivott, mint a kefekötő gödény. Igazi lokálpatriótaként kísérete élén lokálról lokálra járt majd’ minden éjszaka, mindenki ismerte és szerette, az éjszakai pillangóktól és pincérektől a konflis-kocsisokig és muzsikus cigányokig. A Három hollóból indultak, ahol fekete zongora állt, szamorodnit ittak asztali borral hígítva, ami nem semmi, Orfeum, Bableves csárda, reggel pálinka plusz Budapesti Napló, benne mondjuk Az ős Kaján… De! „Boros állapotában nem is írt”, mondja Vatai László irodalomtörténész, „robbanó erejű verseket csak így írhatott”, csak így, azaz csak tisztán, mint egy gyermek.
Szóval, olyasfajta erőfeszítéssel, mint amilyet izmaink erősítésére szoktunk tenni, gyakorolnunk kell az öröm művészetét, aminek a mértékletesség a lényege. Kicsit konkrétabban: a bort csak étkek mellé, délben egy-két pohárral, este egy-két üveggel, inkább egy, mint két üveggel, és azt is csak társaságban, a család és barátok körében szabad élvezni. Ez döntés kérdése, ha nem megy, az azt jeleni, hogy a palackban lakozó démont igazából nem akarjuk uralni. Azt a harmóniát megvalósítani, ami egy szép borban megnyilvánul, nehéz, és sokszor maradunk alul, de mi más lehetne a célja az embernek minden reggel, mint hogy újra és újra nekivágjon, és megpróbálja megvalósítani a hétköznapi életében az összhangot?
