Az 1961-től 1984-ig futó szovjet Venyera-missziók során például legfeljebb két óráig végezhettek méréseket és gyűjthettek talajmintákat a szondák, utána felmondták a szolgálatot. Most a NASA kutatói olyan Vénusz-járók tervein dolgoznak, amelyek akár ötven napig is tevékenykedhetnének.
A Vénuszon 450 fokos hőség uralkodik, a légnyomás pedig a földiének csaknem százszorosa. Így e bolygó felderítéséhez a Marsra, vagy a Holdra tervezett járműveknél jóval tartósabb, eltérő elveken működő terepjárókra van szükség. Ezekben minimalizálni kell például a fémek mennyiségét, mert a Vénusz légköre – amely számottevő mennyiségű kénsavas gőzt tartalmaz – erősen károsítja az ezekből készült szerkezeteket. Újra kell tervezni a Vénusz-járók energiaellátását is: a sűrű atmoszféra ugyanis elnyeli a napfényt, így a korábban bevált napelemek sem működnek ott megfelelően. A kutatók mindezek miatt két különálló egységből álló űreszközt terveztek. Ezek egyike néhány ezer méteres magasságban keringene, ott, ahol hűvösebb van és kisebb a nyomás. Ebben foglalnának helyet az érzékenyebb elektronikus komponensek, amelyek a másik egység, a felszínen haladó terepjáró irányításáért és az általa gyűjtött adatok tárolásáért lesznek majd felelősek. A felderítést végző eszköz elektronikáját pedig erősen szigetelt, állandó nyomás alá helyezett és hűtött kamrába építik majd be. A leszállóegység számára szükséges energiát integrált mini-atomerőmű szolgáltatná, illetve a Naphoz közelebb repülő szonda mikrohullámok útján közvetítené a saját napelemeivel megtermelt energiát.
