Méretmisszió

– Legutóbbi, Bigger isn’t Always Better, (magyarul A nagyobb nem mindig jobb) című könyvéről Ernst Friedrich Schumacher műve, A kicsi szép jutott az eszembe. Van közös a gondolataikban?

– Schumachernek nagyon jó ötletei vannak, de az én könyvem nem ugyanarról szól. Az enyém inkább kritikája annak, amikor csak azért akarunk nagyra nőni, hogy nagyok legyünk. Schumacher inkább a kis, felelősségteljes szervezetek mellett érvel, és ennek néha tényleg van értelme, néha nem. Egyébként ezt a címet a kiadó adta a könyvemnek, az eredeti így szólt: Growth is not Only About Getting Bigger (A növekedés nem mindig a méretről szól – A szerk.). Amit akarok mondani, hogy a növekedés nem feltétlenül jár expanzióval, és ha csak ezt jelenti, az rossz, az nem fenntartható. Schumacher a fenntartható életről beszél, én a fenntartható üzletről.

– Sok cég a felvásárlásokat tekinti a növekedés egyik módjának. Könyvében idézi a Nobel-díjas Daniel Kahnemant, aki szerint a felvásárlások háromnegyede sosem fizetődik ki.

– Ezt számos más tanulmány is alátámasztja, tanácsadó cégektől és az egyetemi szférából. Ha ugyanis túl sokat fizetnek a megvett cégért, mi történik? Hitelt kell felvenni, amit vissza kell fizetni, ezért költséget csökkentenek. A végén kétszer fizetik meg a felvásárlást, mert elpusztítják azokat az értékeket, amelyek túlélték a fúziót. Ez egy példája a felvásárlás útján való értelmetlen növekedésnek.

– Ezt a bölcsességet már az egyetemen is tanultam, a nagyvilágban viszont azóta is dübörögnek a felvásárlások. A cégek döntéshozói nem olvassák ezeket a tanulmányokat?

– Mert az újságírók nem mondják meg nekik… Nem Önre és lapjára értem, de a gazdasági újságírás a célpontjaim egyike. Az egyik ok, amiért a vállalatok minden mértéken túl akarják terjeszteni a méretüket, az az, hogy ezt dicsőíti a Wall Street Journal, és így feljebb ugorhatnak a Forbes toplistáján. A Daimler-Benz például hozott egy szörnyű döntést, és megvette az amerikai Chryslert. És hazudtak: azt mondták a Chrysler alkalmazottainak, hogy egyenlő felek lesznek, két központjuk lesz, az egyik Amerikában, a másik Európában. A történelemből tudjuk, hogy a duális monarchiák nem működtek túl jól, és ez esetben sem tartott sokáig a házasság.

– A Mol vezetőit, akiknek a meghívására Budapestre érkezett, szintén óvni fogja beszédében a meggondolatlan terjeszkedéstől? A Mol maga buzgón vásárol fel kisebb cégeket, ugyanakkor a leghatározottabban ellenáll az osztrák konkurens összeolvadási ajánlatának; még egy törvény is született ennek érdekében.

– Nem ismerem alaposan a céget, csak annyit tudok róla, amennyit az újságokban olvastam. A magyar olajipari helyzetet illetően sem vagyok képben, de az amerikaival igen, és az a tapasztalat, hogy ha kevesebb versenyző marad a piacon, az árak általában feljebb kúsznak, és a verseny meghal. Egyébként a fenntartható növekedés természetéről fogok nekik beszélni, a növekedés hamis mítoszairól. Arról a tévhitről például, hogy a nagyobb méret szükségszerűen jobb.

– Nem az az oka a növekedéskultusznak, hogy a tőzsdei cégekre a részvényesek nyomása nehezedik? Negyedévről negyedévre gyarapodást kell felmutatniuk.

– Nem a részvényesek, hanem a részvényelemzők azok, akik minden negyedévben növekedést akarnak látni. Az elemzőnek hatalmas, veszélyes befolyása van a részvényárakra. Minden negyedévben bővülni – ez egy üzleti fikció, ami a legtöbb iparágban nem oldható meg tisztességesen. A General Electricnél Jack Welch, akit Amerikában jóformán szentként tisztelnek, meg tudta csinálni. De ő is azzal a trükkel érte el, hogy a számok negyedévről negyedévre emelkedjenek, hogy megvett egy biztosítótársaságot. A részletekbe nem mennék bele, de annak az erőforrásait használta az iparági hullámzások kiegyenlítésére – a legtöbb ágazat ugyanis hol felfele, hol lefelé mozog. És Welch mutatványa nagyon boldoggá tette a részvényelemzőket. Volt velük tapasztalatom, mert évekig dolgoztam egy vállalat pénzügyi bizottságának elnökeként, és talán az én előítéletem, de szerintem az elemzők kicsi lusták, nem akarnak kockázatot vállalni. Olyat nem mondanak, hogy ez a részvény öt év múlva ennyit fog érni, ők csak rövid távra akarnak jósolni, ami jóval könnyebb. De részvényesből is kétféle létezik. Az egyik – talán, mint Ön vagy én – hosszú távú befektetést tervez, hogy abból éljen majd a nyugdíjas éveiben. A másik típusba azok tartoznak, akik vesznek valamit ma, és eladják holnap; ez utóbbiak várnak gyors növekedést. Tudja, kik ebben a legnagyobbak? A japán háziasszonyok. Japánban még ma is nehéz érvényesülni a vállalatoknál a nőknek, de minden háztartásban van internet, így a nők otthon tőzsdéznek, és néha többet keresnek, mint a férjük. De visszatérve, nagyon veszélyes, ha csak a rövid távú növekedésre koncentrálunk, ez megöli a valódi értékek teremtését.

– Egészségesnek találja a Google növekedését, amely folyamatosan új termékekkel rukkol elő, nemrég például egy mobiltelefonhoz való szoftvert jelentett be?

– A legnagyobb veszély, amivel a Google szembesül, a saját mérete. Egyetlen fő bevételi forrásuk van, a keresési találatokhoz kötött hirdetések. Most próbálnak nyitni más irányokba is, mint ez a mobilszoftver. De kicsit úgy vannak vele, hogy „mi nagyon okosak vagyunk, bármit meg tudunk csinálni”. A Microsoft is hasonlóan gondolkodott, rengeteg iparágba belépett, s nem mindenben volt sikeres. A Google-nál az lenne a lényeg, hogy rájöjjenek, mi az, amiben ők az igazán jók. Nagyon kevés vállalat tudja megőrizni a méret növekedésével ugyanazt a kreativitást, ami a kis cégekre jellemző. Aki sikeres lett, az nagyon konzervatív is lesz, ragaszkodik a sikerhez, ragaszkodik a hírnévhez, és kevesebb kockázatot vállal.