Gazdaság

Papírformát hoztak a papírok

A harmadik negyedéves gyorsjelentések nem rengették meg a parkettet, lényegében maradtak az árfolyamok, de azért voltak kellemes meglepetések is, igaz, hatás nélkül – összegzett az elemző.

A korábbi – második – negyedévhez képest tovább romlott a működési környezet a cégek számára, ennek ellenére több kellemes meglepetést hozott a harmadik negyedév a megelőző időszakhoz képest – vont gyorsmérleget a FigyelőNetnek Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője.

Legnagyobb meglepetést a Magyar Telekom okozta, a nettó profit majdnem 15 százalékkal múlta felül az elemzői konszenzust, tette mindezt a csökkenő reálkeresetek dacára, és hatékony rendszerintegráció is látszódott a hazai egységeknél. Növekvő teljesítményt hoztak viszont a külföldi leánycégek a csoporton belül. A magyar és a macedón vezetékes szegmensnek az erős mobilhelyettesítési hatás és verseny miatt ugyan a hangalapú bevételek folytatódó csökkenésével kellett szembe néznie, viszont ezt kompenzálni tudta az internetes üzletág felfutása és a drasztikusan megugró forgalom Montenegróban – volt olvasható a Cashline egy korábbi elemzésében.

Javított az OTP

Szintén a kellemes meglepetések közé sorolta az OTP Bank teljesítményét Sarkadi Szabó Kornél, arra utalva, hogy a harmadik negyedévben valamelyest mérsékelni tudták a kedvezőtlen itthoni folyamatok hatását, amit tovább erősített a román, a bolgár, a horvát, a szlovák, montenegrói és az orosz leánybankok teljesítménye, utóbbi például megkétszerezte eredményét, igaz alacsony bázisról. Csalódást keltett viszont a kis súllyal rendelkező szerb leány, illetve az ukrán banknál sem látszik egyelőre a vázolt növekedés.

A Mol kevésbé tudta kivédeni a tovább romló üzleti környezet hatásait, üzemi eredményének 20 százalékos visszaeséséhez jelentős mértékben járult hozzá a finomítói árrés morzsolódása, a gyengélkedő dollár, s nem utolsó sorban, hogy csökken a társaság szénhidrogén-kitermelése.

A Richter jelentését elhalványította annak a két akvizíciónak a bejelentése, ami szerint a cég társul a lengyel Polpharmával, illetve megveszi az orosz Akrihin gyógyszeripari céget is. Ami a gyógyszergyár harmadik negyedévét illeti, a vártnál jobban csökkent a hazai értékesítés eredménye, azt azonban kompenzálta az orosz, a FÁK-országok, és az Egyesült Államokbeli forgalom növekedése. Vagyis az eredménysoron összességében hozta a várakozásokat.

Árral úsznak

Ami az árfolyamhatást illeti, a magyar tőzsde nem tudott kitérni a nemzetközi trendek elől, a kedvező jelentések sem tudták megfogni az érintett papírok esését, vagyis „globál-orientált kereskedés” jellemzi a piacot – értékelt az elemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik