Nyilvánvalóan politikai, és nem (csak) szakmai okai vannak annak, hogy a szabad demokraták éppen most, népszerűségük mélypontján találtak három pontot, amellyel az utolsó pillanatban módosítani kívánták volna az adótörvényeket. A háromból kettő hamar kihullott a rostán. A civil szervezeteknek járó 1+1 százalék 3-ra emelése még azelőtt lekerült a napirendről, hogy az SZDSZ vasárnap este egyeztetett volna a miniszterelnökkel. A mintegy 55 milliárd forintos bevételkiesést okozó adócsökkentést – az alsó szja-kulcs sávhatárának 1,7-ről 1,9 millióra emelését – pedig a párt nem tudta elfogadtatni az MSZP-vel. Bizonyos feltételek fennállása esetén a családi pótlék emelésének ötlete ugyan még nem került a süllyesztőbe, ám ennél fontosabbá vált annak vizsgálata, vajon tényleg megspórolható-e több tízmilliárd – a legújabb hírek szerint egyenesen 270 milliárd forint – a költségvetés kiadási oldalán, amint azt a szabad demokraták állítják, Ha igen, nem kellene késlekedni a takarékoskodással.
A liberálisok számára végül balul elsült költségvetési indítványok célja az lett volna, hogy egy-egy gesztust tegyenek a párt balra, illetve jobbra hajló tagságának és választóinak: előbbiek a családipótlék-emelést, míg az utóbbiak az adócsökkentést „díjazhatták” volna. Ám az identitásképző, szakmai köntösbe bújtatott politikai érveket ezúttal is felülírták a parlamenti erőviszonyok.
Az adószavazásban amúgy furcsa koalíciók köttettek: az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ frakciója a létező összes kombinációban voksolt. A kisadók összevonását például az MSZP a Fidesszel együtt akadályozta meg, lesöpörve a kormány – amúgy a szakmai szervezetek és a munkáltatók által is elutasított, az újraelosztást növelő, a versenyképességet visszavető – álláspontját.
Gyurcsány Ferenc megválasztása óta sokszor hangoztatta, hogy nem a kormánynak van pártja, hanem a pártnak kormánya. A szocialista párt most egy ízben beintett a kormánynak. Feltételezhetően nem csak szakmai, hanem nagyon is politikai alapon.
