Gazdaság

Nem lehet akciós THM-ekkel bűvészkedni a jövőben

A befektetési, a betéti és a hitel termékek pontosabb összehasonlíthatóságát és a fogyasztók döntéseinek nagyobb megalapozottságát szolgálja az a rendelet, amely egyebek között új, egységes számítást írt elő a teljes hiteldíj mutatóra (thm) és a hozamokra - közölte Schiffer Péter, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgató-helyettese kormányülést követő sajtótájékoztatón.

A jövő februártól hatályos rendelet értelmében a thm számításakor minden olyan költséget figyelembe kell venni, amelyet az ügyfélnek meg kell fizetnie a futamidő alatt.

A thm nem vonatkozhat csak a rövid akciós időtartamra. A rendelet megszünteti annak a lehetőségét is, hogy a bankok lényeges információkat a reklámokban csak az apróbetűs részben ismertessenek – tette hozzá Schiffer Péter.

A főigazgató-helyettes elmondta, hogy a PSZÁF-hoz évente mintegy 5000 lakossági panasz érkezik a banki szolgáltatásokat illetően, és ezek jelentős része a megfelelő tájékoztatást hiányolja. Schiffer Péter úgy vélte, hogy a rendelet hatályba lépésével javulhat az ügyfelek informáltsága.

A jelentősebb módosítások között említette, hogy a thm közlésekor a jövőben nem lehet sávos mértéket megadni, konkrét időszakra vonatkozó konkrét százalékot kell közölniuk a pénzintézeteknek.

A betéteket illetően a hozamokat a jövőben egy adott évre kell meghatározni, jelenleg ugyanis gyakran a teljes futamidő, azaz több év alatt elérhető összhozammal hirdetik meg termékeiket a bankok.

A lakáscélú hitelek thm-jét a lakástakarékpénztárak esetében 1 millió forintos kölcsönre és 5 éves futamidőre, az egyéb kereskedelmi bankok és jelzálogbankok által nyújtott hiteleknél 5 millió forintos kölcsönre és 20 éves futamidőre kell kiszámolni.

A fogyasztási hitelek költségeinek pontosabb meghatározása érdekében 1 millió forintos hitelig 500 ezer forint összegű 3 éves futamidejű kölcsönre kell meghatározni a fizetendő díjakat, 1 millió forint feletti hitelösszegnél pedig 5 éves futamidejű 1 millió forintos hitelre.

Az akciós pénzügyi termékek esetében a bankoknak közölniük kell az akció nélküli időszakra vonatkozó kondíciókat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik