Könnyű a dolguk abból a szempontból, hogy az elmúlt évtizedben a nemzetközi műkereskedelemben, elsősorban a tengerentúlon a sztárfotósok árai is meredeken emelkedtek. Egy jó fotós felvétele ma már annyiba kerül, mint egy festmény, nem ritka a hétszámjegyű leütési ár sem. A kortárs fotóművészeti alkotásért fizetett abszolút rekord 3,3 millió dollár; Andreas Gursky 2001-es dyptichonja kelt el ennyiért a Sotheby’s aukciósháznál. Szintén majdnem három millió dollárt adtak Edward Steichen fotográfiájáért New Yorkban, 2006 februárjában. Magyar művész esetében a rekord a Christie’s New York-i árverése, ahol 376 500 dolláros leütési áron kelt el André Kertész Mondrián pipája című vintázs példánya.

André Kertész fotója: milliókat ér
Abból a szempontból azonban nehéz dolguk van a galériáknak, hogy a fotó még nemigen fér bele a közízlésbe a pesti flaszteren. Ha valaki nem érzelmi alapon vásárol, nehezen hiszi el, hogy a fénykép egyedi, értékálló, jó befektetés. Az árak azért – látványosan – Pesten is változnak, bár őszintén szólva nincs az a szakértő, aki megmondja, mi az igazság e téren. Olyan nagy a szakadék a piac kínálati oldalán álló galériák árképzésénél és „sikereinél”, hogy a szkepticizmus talán érthető. Mindenesetre az eladók részéről a kedv nagy, mi vevők meg válogathatunk kedvünkre a pénztárcánk vastagságához képest.
Jó szakmaiság
Nálunk néhány galéria foglalkozik a fotó műfajjal, annak ellenére, hogy a magyar származású fotósok – André Kertész, Brassai – híresebbek a világban, mint bármelyik festőművészünk. Az okokat a múltban kell keresni, a világhírű magyar fotósok zömmel emigráltak, és külföldön lettek sztárok. Az újkapitalizmus ugyan kis késéssel, de Pesten is felszínre hozta a fotóra szakosodott galériákat. Szakmaisága okán rövid idő alatt nemzetközi sikereket tudott elérni a Vintage galéria. Itt a nagy múltú fotográfusok mellett a kortárs fotósgeneráció is jelen van.
Viszonylag új szereplő a Nessim galéria, ahol a közép-európai kortárs fotográfusok alkotásai vásárolhatóak, többek közt Kerekes Gábor, Barta Zsolt, Ivan Matejka és Kemenesi Zsuzsa felvételei. A galéria szerint a fotográfiai művek értékének növekedése az utóbbi években sokkal gyorsabb volt, mint a műtárgypiac egyéb szegmenseiben mérhető átlag, tehát szerintük indokolt az optimizmus.
3,6 milliós rekord és óvatosság
Bizakodó a Kieselbach Galéria is, ahol idén tavasszal korábban soha nem látott árrobbanás volt; taroltak a fotók, nyíltak a pénztárcák. A május 19-én rendezett első fotóaukción André Kertész Párizsi iskolaudvar című alkotásáért 3 millió forintot adtak (jutalékkal együtt 3,6 milliót) így ez a kép ma a Magyarországon a legdrágábban eladott fotó is egyben.
Megmagyarázhatatlan volt az érdeklődés a kortársak iránt is. 180 ezer és 320 ezer forint között koppant a kalapács Lábady István, Zana Krisztián, Fekete Alexandra Kinga, Perlaki Márton és Kudász Gábor fotóinál. A tavasszal egyébként a Kieselbachos fotóárverés összkikiáltási ára 8,7 millió volt, az összleütési árak pedig meghaladták a 18,5 millió forintot.
Óvatosabb optimizmusra ad okot az Ágens fotógalériában mérhető tendencia. Az évek óta aukciókkal is kitartóan kísérletező galériában a jó színvonalú kínálat ellenére az árak szerényebben alakulnak. Idén tavasszal az alacsony árak ellenére a galéria második fotóaukcióján 141 hazai és külföldi fotókülönlegességből mindössze 32 találta meg az új tulajdonosát, 5 tétel kivételével pedig mind kikiáltási áron kelt el.
—-Miért annyi?—-
Ahogy Candide mondja – minden ellentétes hatású tény ellenére –, fő az optimizmus, így ne töprengjünk azon, hogy a sznobizmuson kívül mi más mozgatja még a magyar fotósok árait. Inkább örüljünk annak, hogy a a lassan növekvő kereslet felfelé mozdítja az árakat. A fotográfiák árait a világban amúgy sok tényező befolyásolja, az érték meghatározásánál fontos szempont a készítő elismertsége, a lefényképezett téma és a külföldi árveréseken jellemző leütési ár.
A kortárs fotóművésznél befolyásoló tényező még a kép elismertsége, pályázatokon vagy kiállításokon való részvétele, díjai és a fénykép példányszáma. Nem minden arany, ami annak látszik, így nem árt ezekre az apróságokra odafigyelni, ha fotót kívánunk vásárolni. Amúgy ezt meg is tehetjük a fenti galériákon kívül november 10-én a Kieselbach Galéria következő fotóaukcióján.
Újabb rekord?
Kieselbach Tamás és Einspach Gábor a fejébe vette, hogy a fotóművészetet legalább olyan ismertté teszi itthon, mint a festészetet; a galéria nem titkolt célja, hogy a fotóművészeti alkotásokat is műtárgyként gyűjtsék a befektetők. Így szinte borítékolható, hogy a november 10-i fotóárverésen ismét rekord születik majd és eddig nem látott érdeklődés mellett, soha nem tapasztalt árakon cserélnek gazdát a „papírképek”.
A fotóaukción ez alkalommal 122 tételt árvereznek. Ebből 90 történeti fotográfiai alkotás vintázs kópiája, 32 műtárgy pedig kortárs magyar fotóművész munkája. A 122 tétel kikiáltási ára összesen majdnem 12 millió forint. A legérdekesebb tételek: André Kertész 1934-es Újságárusnál, Párizs című képe, itt az induló ár 1,6 millió forint. 600 ezer forintos kikiáltási árról indul Escher Károly „terrortörténeti dokumentumként” is kiemelkedő jelentőségű, biatorbágyi A borzalom völgye című 1931-es felvétele.
A Pesti Napló 1931. szeptember 20-án megjelent képes műmelléklete 6 oldalon közöl fotókat a biatorbágyi merényletről illetve az azt követő temetésről. Escher Károly most aukcióra kerülő felvétele a műmelléklet dupla oldalán jelent meg.
Az árverésen szereplő két Brassai fotó 1953 tavaszán készült. A Templomajtóban című kompozíció 320 ezer, a Tavaszünnep Sevillában 280 ezer forintról indul. Érdekes még Angelo, aki 60 éves fotográfusi pályája során közel 450 000 embert örökített meg, köztük olyan hírességeket, mint Lil Dagover, Chaplin, Josephine Baker, Nizsinszkij, Isadora Duncan, Picasso, Bartók Béla, Gustav Mahler. Angelo 1930 körüli portréja 50 000 forintról indul október 10-én
Kortárs börze
Az aukción reprezentálódnak a hazai kortárs fotóművészek is. Kerekes Gábor, Korniss Péter, Stalter György, Szilárdi Béla és Tóth György művészete képviseli a klasszikussá érett nemzedéket. Emellett Dóka Béla, Erdei Krisztina, Fekete Zsolt, Hangay Enikő, Lábady István, Perlaki Márton, Surányi Miklós és Zana Krisztián képeire lehet ajánlatot tenni. Új szereplők az aukción Barakonyi Szabolcs, aki 2006-ban Lucien és Rodolf Hervé-díjat nyert és Czeizel Balázs, akinek az aukción szereplő műve az Esztergomi Fotográfiai Biennálé fődíját nyerte 2006-ban, valamint a World Press Photo-díjas Dezső Tamás, illetve Ember Sári és Koleszár Adél is.
