Három hatalmas billencs teherautót áztat az októberi eső Szerencs határában, egy nagyjából 100 méter hosszú, ám legfeljebb egy méter mély vájatban. A vadonatúj, hernyótalpas markolót azonban a gépkezelőnek nem volt szíve bent hagyni a szántóföld peremén a sárban, odaállította az irodai funkciókat ellátó bódéval szembe, a fűre. Bár koradélutáni dologidő van, sehol egy lélek. Az egyetlen mozgó tárgy a közelben a vörös „helyiérdekű” vonat, amely zakatolva távolodik. Az, hogy valamikor mégis tevékeny lehetett a tétlen gépcsoport, a kukoricatarlón pár méterre felboltozott fekete föld sejteti.
A leendő erőmű területe Szerencsen.
A félig kész gödör ártalmatlannak látszik, mégis 30 kilométeres körzetben felkorbácsolta az indulatokat. Itt épülne ugyanis a térség első „bioenergetikai” beruházása. A japán Itochu és az olasz Sokrate többségi tulajdonában lévő BHD Hőerőmű Zrt. 37 milliárd forintos beruházással csaknem 50 megawattos erőművet épít, hogy aztán földalatti kábelen rácsatlakoztassa a mezőzombori 120 kilovoltos alállomásra. „A környezetbarát erőmű több mint 130 embernek adhat munkát, s 80 kilométeres körzetből szívja majd fel a szalmát és a többi mezőgazdasági mellékterméket” – magyarázza illő vehemenciával a terveket Hujber Ottó, a BHD vezérigazgatója. „Ha a helyi vállalkozókkal meg tudunk egyezni, az energiafű termeltetését is beindítjuk a másra nem alkalmas, gyenge termőképességi területeken” – teszi hozzá.
Szakmai szemmel
A Tokaji Hegyközség elnöke szerint a szalmatüzelésű erőmű kevés károsanyag-kibocsátása várhatóan nem lesz negatív hatással a környezetre. Marcinkó Ferencet nem is a leendő erőmű működése aggasztja, inkább az, hogy elmaradt az egyeztetés a szakmai szervezetekkel. Hujber Ottó cége mindössze egy ízben kereste meg a hegyközséget azzal, hogy mennyi venyigét lehetne begyűjteni a hegyalján. Csak sokkal később derült ki, mihez is kellene neki a levágott szőlővessző. Az EU ugyan hamarosan betiltja a venyige égetését, de az évente többször kopogtató vállalkozók közül eddig egy sem tudott a vesszőkért annyit ígérni, hogy megérje begyűjteni és elszállítani. Az igazi baj szerinte is a közlekedéssel és a várhatóan csökkenő turistaforgalommal lesz. Osztja azt a véleményt is, hogy ha időben egyeztettek volna a tokaji termelőkkel, tehettek volna olyan javaslatokat – például a vasúti szalma-beszállításra -, amelyek enyhíthették volna a kialakult feszültséget.
Az őszi párában a végtelen nyugalmat árasztó táj békéje csak látszat. Víziók és ideológiák feszülnek egymásnak a hegyalján, amelyet még élez is, hogy minapi sátoraljaújhelyi látogatásán Sólyom László köztársasági elnök is pálcát tört a (leendő) erőmű felett. Azt mondta ugyanis, hogy a Szerencsen felépülő létesítményben tízpercenként egy kamionnyi szalmát tüzelnek majd el, ami a környéken jelentősen növeli a teherforgalmat, s veszélybe kerül Tokaj világörökségi címe is.
Az érvek és ellenérvek sűrűjében az 5 puttonyos aszúnál is tüzesebb lett a vita azon az esti fórumon, amelyen az erőmű borász és „zöld” kontrái hívták tetemre Hujber Ottót. A Tokaji borok házában megtartott rendezvényen szinte csak abban hasonlított a két szemben álló fél – a beruházó és néhány támogatója, illetve az üzletüket és a vidéket féltő borászokból, helyi és Miskolcról érkezett környezetvédőkből álló másik oldal -, hogy mereven elutasították egymás érveit.
„Miért pont itt?” – tette fel a nem költőinek szán kérdést Mészáros László, a helyi borászok nagy részét tömörítő Tokaj Reneszánsz Egyesület soros elnöke, a Disznókő Szőlőbirtok igazgatója. Ő elsősorban nem az erőmű füstjétől tart, sokkal inkább a turistákat elriasztó közlekedési káosztól. Ezt az a 20 ezer kamion okozza majd, mely egy esztendőben összesen 265 ezer tonna szalmát szállít a helyszínre. Maga az üzemépület is tájidegen lenne, az erőmű helyi éghajlatra gyakorolt hatását pedig még nem is vizsgálták. Márpedig a szőlő aszúsodását az erre a vidékre jellemző őszi pára és köd idézi elő, s nem tudni, a környezetét bizonyosan melegítő erőmű miként hat majd erre az időjárási jelenségre. Mészáros László a viharos fórum másnapján már higgadtan tette hozzá: kevés az esély, hogy nem épül meg a beruházás. Pedig ha az üzem átkerülne Szerencs prügyi – a borvidéktől távolabbra eső – oldalára, és a kamionok helyett vasúton szállítanák a bálákat, egy szava sem lenne az invesztíció ellen a borászoknak.
NINCS ÚT. Tokaj városa is elsősorban a növekvő tehergépjármű-forgalom miatt aggódik. „A város útjain ma is kamionok ezrei kígyóznak, a belváros műemlék- és lakóépületeitől helyenként fél méterre dübörögnek el a 40-50 tonnás kamionok. Az érintett utakon számos helyen ki van téve, hogy ez a ház eladó” – válaszolta a Figyelőnek Májer János, Tokaj polgármestere. Hozzátette, hogy a gazdasági tárca illetékesei is tisztában vannak ezzel az elviselhetetlen közlekedési állapottal, s közösen keresik a megoldást, ám eddig minden ez irányú törekvés eredménytelen maradt. Napi további 100 kamion azonban már elképesztő lenne. Amennyivel elérhetőbbé és vonzóbbá tette Tokajt a turisták, a külföldi befektetők számára, hogy az autópálya elér csaknem Szerencsig, úgy tenné tönkre a vidék hangulatát a kamioninvázió. Elkerülő út pedig egyhamar nem lesz; csak a 2011 utáni időkre szerepel a tervekben az is, hogy a 37-es utat újraaszfaltozzák.
Kamion Tokajban. Túlterheléstől félnek.
„Talán mi leszünk az utolsó csepp, hogy a már létező problémájukra megoldást találjanak” – indítványozta a lakossági fórumon a publikumnak Hujber Ottó. Az erőmű tulajdonosai, vezetői ugyanis korábban felajánlották együttműködésüket, hogy támogatni fogják a város terveit a Tokajt elkerülő út megépítését, de erre felhördült a hallgatóság. Hujber kimondatlanul is „központi segítségre”, valamiféle „intézkedésre” utalt, de kitért az elől, hogy a több tonnás bálákat vasúton szállítsák az erőműbe. A kétszeri átrakodás nemcsak pluszköltséggel jár, de szét is bomolhatnak a bálák. Iparvágányt pedig szemlátomást nem akaródzik építeni a cégnek, jóllehet a vasút kőhajításnyira vezet a beruházástól. Az ipari parkban lévő helyszínt egyébként nem a BHD választotta, hanem a szerencsi önkormányzat javasolta.
„Az engedélyeket is előírás szerint megkapta a cég a környezetvédelmi beruházáshoz” – hárította el a támadást a menedzser. Talán nem is gondolta, hogy erőművet „környezetvédelminek” nevezni vörös posztó a legtöbb zöld aktivista szemében, csakúgy, mint az „energiafű”, amely tíz év után úgymond „sivatagot hagy maga után”.
Mészáros László, bortermelő. „Ha az erőmű átkerülne Szerencs másik oldalára és vasúton szállítanák a bálákat, egy szavunk sem lenne.”
A vita ezen pontján Hujber Ottónak telt be a pohár: „Összesen 22 szalmaerőmű-építésre alkalmas hely van az országban, ebből a tulajdonosunk 9-re akart beruházást. Az eddig tervezett 6 helyszínen ugyanilyen akadályokba ütköztünk” – ragadta el az indulat. „Jó lenne, ha nem lenne megélhetési bűnözés a környezetvédelem, hanem a helyi közösségek hoznának döntést. Gusztustalan, hogy 18 tagú gittegyletek akarnak valamit megakadályozni, és ebből akarnak megélni” – háborodott fel a beruházó, bár azt nem tudni, hogy ezzel a Tokaj Reneszánszra vagy valamelyik zöld szervezetre utalt-e.
Erre persze felhördült a tömeg. A menedzser stílusát a rendezvény után többen a hatalom arroganciájának tulajdonították. Hujber Ottó ugyanis az MSZP vállalkozói tagozatának oszlopa. A beruházás ellenzői azt sem tartották véletlennek, miért éppen a szocialista polgármester által vezetett Szerencs adott helyet a beruházásnak, amikor most sincs elég szalma a régióban. A vádról azonban a fórumtól távol maradó, s a Figyelő számára is elérhetetlennek bizonyuló polgármestert nem sikerült megkérdezni.
Tokaj első embere is az együttműködést hiányolja. „Ha Szerencs város vezetése és a befektető hamarabb bevonták volna a civileket vagy Tokajt, amely ennek a beruházásnak a legnagyobb vesztese, ez a dolog még jó irányt is vehetett volna. De a szomszéd városban, feltételezem, úgy gondolták, hogy Tokaj és Tokaj-Hegyalja nem számottevő tényező, aminek évtizedek során számos tanúbizonyságát adták. E témában nem kizárt, hogy a befektetőt is megtévesztették” – kesereg a polgármester, hozzátéve: ő annak szurkolna, hogy független nemzetközi szakemberek a természetre veszélytelennek nyilvánítsák az erőművet. Ezáltal ugyanis legalább a tokaji bor imázsa nem károsodna.
Hujber Ottó, beruházó. „A környezetbarát erőmű több mint 130 embernek adhat munkát.”
Hiába a vita, az indulatok, mindez eső után köpönyeg. A beruházást a térség 18 kistelepülése támogatta, ezek egyike Tállya. A község immár másodszor megválasztott polgármestere, miután elült a zsivaj a lakossági fórumon, esélyt kért a beruházónak. Osika József, aki maga is borászati vállalkozás vezetőjeként mutatkozott be, korholta a kollégákat. „A beruházó munkahelyet teremt, jövőképet hoz, saját 37 milliárd forintját kockáztatja, állami támogatást sem kap hozzá, akkor miért ne próbálhatná meg?” – tudakolta a fészkelődő hallgatóságtól. A BHD ingyen bocsátaná a községek rendelkezésére a keletkező meleg vizet, amelyre alapozva – amint azt Osika Finnországban látta – fürdőt, strandszállót, wellness-központot lehetne építeni. A fürdővendégek tokaji bort innának, helyi éttermeket látogatnának, ami jól jönne a borászoknak is. A meggyőzően csengő szavak hitelét a helyiek szemében lerontja, hogy Osika Józsefnek, aki szállítmányozásból került befektetőként a boriparba, több zűrös, rendőrségi ügye is volt, és a jól értesültek szerint már árulja is a borászati vállalkozását.
VILÁGÖRÖKSÉG. Mészáros Lászlónak két végső érve is maradt ellene, amellett, hogy a meleg víz önmagában nem elég a gyógyturizmusra. Mint kifejtette, Tokaj-Hegyalja jövője nem a környezetkárosító beruházásokra, hanem éppen a világörökség részét képező, egyedülálló természeti értékekre, a világ forgatagától sokáig elzárt térség békéjére, nyugalmára épül. Ennél is nyomósabb érve: ha megépülne a szerencsi beruházás, akkor nem maradna muníciója a magyar kormánynak, hogy megakadályozza a térségre még nagyobb veszélyt jelentő szlovákiai, tőketerebesi barnaszénerőmű megvalósítását.
A fórumnak indult vita nem ér véget, csak berekesztik. A zsörtölődő távozók már a szombati erőműellenes tiltakozásra készülnek. Kint sem jobb a helyzet: szakad rendületlenül. Az úton lefelé egy biciklit toló helybéli csatlakozik hozzám a hallgatóságból. „Nem értem az egészet, jó lenne-e vagy sem. De ha jó, akkor mit akart a Sólyom?”
Döntsenek a helyiek
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter támogatja, hogy helyi népszavazást tartsanak a szerencsi erőműről.
– Kiterjedt-e az erőmű építésének környezetvédelmi hatásvizsgálata a gazdák abbéli félelmére, hogy korom rakódik majd a szőlőlevelekre?
– Igen, s az elvégzett vizsgálatok szerint ez a következmény kizárható.
– Szerepet játszott-e bármilyen összefüggésben az engedélykérelem elbírálásakor, hogy a szlovák oldalon létesítendő kassai szénerőmű ellen a magyar állam is tiltakozott?
– A két eljárás között semmilyen összefüggés nincs, azok teljesen különböző időpontokban zajlottak. A Szerencsen létesítendő erőmű egységes környezethasználati engedélyét 2007. május 10-én adták ki, míg a Tőketerebesre tervezett erőmű eljárásába Magyarország augusztusban kapcsolódott be. A két létesítmény nem hasonlítható össze; a szerencsi a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő biomassza erőmű, míg a másik esetben egy jóval nagyobb széntüzelésű erőmű terveiről van szó.
– Hajlik-e Ön arra, hogy a gazdák kérése alapján a kiadott engedélyt megváltoztassa, vagy visszavonja?
– Az egységes környezethasználati engedélyt az erőmű a hatályos jogszabályok szerint kapta meg. A felügyelőség környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi szakhatóságként más, például turisztikai szempontokat nem vizsgálhat. Az objektum az építési engedélyt is megkapta, amihez mások mellett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Irodája, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága, továbbá Szerencs jegyzője is hozzájárult. Természetesen attól, hogy egy beruházás megfelel az egyébként szigorú szabályoknak, még nem biztos, hogy meg is kell valósulnia. Erről azonban az ott lakóknak kell dönteniük. Támogatom, hogy népszavazás legyen helyben az erőműről. Nekem az is fontos szempont, hogy sokan egyszerűen a látvány miatt is ellenzik a tervet.
– Személy szerint támogatja-e a szalmatüzelésű erőműveket, illetve elfogadhatónak tartja-e a gazdák kérését, félelmeit?
– Efféle erőmű létesítése kifejezetten zöld beruházásnak számít. Egyrészt nem növeli az üvegházhatásért felelős gáz mennyiségét, hiszen azt a szén-dioxidot használja el, amit a növények az elégetés előtt megkötöttek, másrészt mezőgazdasági hulladékot hasznosít újra. Általánosságban tehát mindenképpen helyesnek tartom ilyen erőművek létesítését. A konkrét esetben szerencsésebb lett volna, ha a létesítmény a tokaji borvidéktől távolabb épül föl, ám hangsúlyoznom kell, hogy itt az én véleményem annyit számít, mint bármelyik állampolgáré. Nagyon helytelennek tartanám, ha nekem, vagy bármely politikusnak joga lenne politikai okokból felülbírálni olyan szakmai döntéseket, amelyeket a törvény szerint egy szakhatóságnak meg kellett hoznia, pusztán azért, mert az ellenkező álláspont éppen népszerűbb.
