Csatornaháló

Októbertől bárki letöltheti a próbaverzióval tavasszal debütált Joost mára kiforrottá vált szoftverét, amelynek segítségével az inter­neten keresztül, számítógépen tévézhetünk. Jelenleg 250-féle, többnyire észak-amerikai, azaz zömében angol nyelvű tévécsatorna műsora érhető el ilyen módon (az ismertebbeket lásd külön). Az ingyenes program a YouTube-hoz hasonló videómegosztókénál sokkal jobb minőségű, teljes képernyős PC-s tévézést tesz lehetővé. Így nem meglepő, hogy az elmúlt pár hét alatt több mint egymillióan regisztráltak az oldalon, amely akár a számítógépes telefonálásra használt Skype sikerét is megismételheti.

Még mielőtt sietve lemondanánk a kábeles vagy műholdas előfizetést, s leszerelnénk a tetőről a tányérantennát, érdemes tisztázni: magyar nyelvű csatornák és filmek egyelőre nem szerepelnek a kínálatban, s van némi régiókorlátozás is, azaz a teljes kínálatnak csak mintegy kétharmada érhető el hazánkból. „További korlát, ha valakinek nincs legalább egy megabites szélessávú netelérése, vagy háromévesnél régebbi a számítógépe” – hívja fel a figyelmet Mis­kol­czy Csaba, az IndaVideoBomb ügyvezetője. Magyarországon azonban még a szakmai körök is csak most ismerkednek a lehetőséggel. Miskolczy szerint az oldal leginkább a zenei csatornáknak állíthat majd konkurenciát.

A hirdetésekből finanszírozott Joost egyelőre az amerikai nézők számát szeretné gyorsan növelni, ezért főként a tengerentúlon népszerű csatornák szerepelnek a választékban. A nagy hírcsatornák közül például csak a Reuters és a CNN érhető el, a sport­szekcióban pedig hiába keressük a Forma-1-et vagy a Bajnokok Ligáját, helyette be kell érnünk az autóversenyes IndyCarral és a kosárlabdás NHL-lel. A képminőség terén is megértőbbnek kell lennünk, a Windows XP/Vista és Intel processzoros Apple gépeken futó Mac OS X operációs rendszerek alatt működő kliens-szoftver még bétaverziójú, s „közel” analóg TV minőségű képre képes.

Ezzel együtt a tartalomgyártók nagy lehetőséget látnak a Joostban. Egy héttel a májusi próbaüzem indulása után öt befektető társaság összesen 45 millió dollárt invesztált a frissen indult vállalkozásba. Tartalomszolgáltató szerződést kötött már velük többek között Viacom (amelyhez a Paramount Pictures, az MTV és a BET Networks tartozik), a Warner Music, a CBS és az NHL. Finanszírozót nem lehetett nehéz találni, mert az alapítóként Niklas Zennstörm és Janus Friis jegyzik a projektet, akiknek a nevéhez két korábbi úttörő netes alkalmazás is fűződik: a Skype és a Kazaa. Tavalyelőtt az e-Bay 2,6 milliárd dollárért vásárolta fel az általuk alapított Skype-ot, s a vételár rájuk eső részével, azaz egy rakás pénzzel vágtak bele a Joost fejlesztésébe. A 2006 januárjában indult cég rövid idő alatt 150 programozóból álló fejlesztőcsapatot toborzott.

Az alapötlet voltaképpen nem új, hiszen a netes tévézés megjelenését már 15 évvel ezelőtt, a világháló kereskedelmi elterjedésének kezdetén megjósolták. Kérdés, miért kellett eddig várni rá. Az okok részben technikaiak, részben gazdaságiak. Ami az előbbit illeti, az internetet nem „időkritikus” forgalomra, azaz például nem élő tévéközvetítésére találták ki. A levelezésnél, böngészésnél nem okoz gondot 15-20 másodperces késés, a hálón való telefonálásnál vagy élő videókép-továbbításnál azonban ez megengedhetetlen. A DSL (Digital Subscriber Line, azaz közvetlen digitális vonal a szolgáltató és az előfizető között) megjelenése és elterjedése előtt egyszerűen nem volt olyan technológia, amellyel az időkritikus forgalom olcsón és nagy tömegben eljuttatható lett volna az előfizetőkhöz. Ha pedig nincs elegendő néző, akkor a szolgáltatást sem előfizetéses, sem pedig ingyenes (hirdetésekből finanszírozott) formában nem lehet elindítani.

Néhány kivételtől eltekintve globális tapasztalat, hogy az internetezők az online tartalomért önmagában nemigen hajlandóak fizetni. Ahhoz viszont, hogy egy ilyen szolgáltatás hirdetéses alapon működtethető legyen, a felhasználók számának viszonylag rövid idő alatt el kell érnie a milliós nagyságrendet. Ennyi néző azonban hihetetlenül megterheli a műsor adatfolyamát „küldő” médiakiszolgálókat. Számukra minden egyes néző külön adatfolyamot jelent (a megállítások, vissza- és előtekerések miatt ez még akkor is így van, ha ugyanazt a filmet követik). A gyenge minőségű vagy megbízhatatlan adás pedig gyorsan elriasztja a kezdetben kíváncsi és lelkes nézőket.

A megoldást az egyenrangú hálózatok (peer-to-peer – P2P) kínálják, amelyek főként a fájlcserélők (Napster, Kazaa és társaik) révén váltak ismertté. Ezt a technológiát használja a Joost is. A P2P az internetezőnek azt jelenti, hogy miközben letölt adatokat egy számítógépről, az ő gépe is adatforrásként szolgál, s tőle más gépek kapják meg a hozzá eljutott adatot. A P2P, „kézről-kézre” adás elve alapján működnek a jogvédett tartalmakat továbbító fájlcserélő hálózatok. A néhány központi kiszolgáló – ha van egyáltalán – csak a címjegyzéket tárolja, vagyis hogy az adott DVD vagy CD tartalma a hálózat mely gépeiről érhető el. A rendszer nélkülük is működik, csak a tagokat mentesítik az időigényes keresgéléstől. Sok gép nyilván éppen ki van kapcsolva, de ha a hálózat elég nagy, szinte biztosan találunk olyat, amelyről letölthető a keresett zeneszám vagy film. Mivel Európa e szegletében még unikum a Joost (modelljét lásd külön), előfordulhat, hogy az első időkben még döcögősebb lesz a használata.