Bár még nem „érezni”, de a demográfiai földrengés tulajdonképpen már meg is kezdődött: 2007 során Magyarországon valószínűleg már több lesz az idős mint a fiatal. Az ország lakossága a Világbank legfrissebb jelentése szerint 2025-re csaknem 8 százalékkal lesz kevesebb a mostaninál, ugyanakkor a 65 év felettiek száma 40 százalékkal megnő. A munkaképes korúak száma pedig 2050-re a jelenlegi 7 millió körüli értékről mintegy 4,5 millióra fog csökkenni. Azonban ennek következményeiről szinte semmit sem hallunk. Vihar előtti csend honol.
Az eljövendő 65 év felettiek generációját szokás boldog nemzedéknek is nevezni, hiszen „névtelen forradalmárokként” teljesen átalakították világot a XX. század második felében. Nem élték át a világháborúk borzalmait és a húsbavágó napi nélkülözést, korábban nem ismert szinten fogyasztanak, a jobb közegészségügynek köszönhetően (is) a várható élettartamuk a kétszerese az 1800-as évek közepén született emberekének, az info-kommunikációs forradalmuk megváltoztatta a kommunikáció sebességét és minőségét, beleértve a munka korábban rugalmatlan világát. A boldog nemzedék Magyarországon ugyanakkor lényegesen kevesebb utódot nemzett és sokkal többet fordított saját szükségleteinek a kielégítésére, miközben az általuk elindított forradalmak következményeit gyermekeik, s leginkább unokáik fogják érezni és megszenvedni, beleértve a magas állami és magán eladósodottságot. Belátható időn belül az 50-60 éven felüliek rétege egy olyan, a korábbi generációkhoz képest sokkal magasabb szellemi és anyagi, szociális igényekkel rendelkező csoportot fog alkotni, amely egyben meghatározó politikai súllyal is rendelkezik. De vajon szükségszerű-e, hogy ez egyet jelentsen az eltartottak számának növekedésével, vagy az idősebb generáció is kész és képes lesz dolgozni?
AZ OECD VIHARJELZÉSE. A probléma tehát nem tipikusan magyar, hiszen – sokan elfelejtik, – a hatvanas években és a hetvenes évek elején az OECD országaiban az emberek még 65 éves korban mentek nyugdíjba, ám a korhatár 1995-re 60 év alá süllyedt. A legfejlettebb országokat soraiban tudó szervezet álláspontja szerint a jelenlegi (foglalkoztatási, társadalmi) tendenciák változatlansága mellett az aktív idősebb munkavállalók (50-64 évesek) arányát a mostani, az OECD országaiban átlagos 38 százalékról a következő néhány évtizedben meg kellene duplázni (pontosabban: 70 százalékra emelni) a társadalmi rendszerek fenntarthatósága érdekében. Ennek átgondolása azért is sürgető, mert az OECD-ben az egy főre jutó éves GDP-növekedés 2000 és 2030 között átlagosan csupán évi 1,7 százalékosnak ígérkezik, ami az 1970 és 2000 között mértnek mindössze a 30 százaléka. Közben szinte valamennyi tagországban csökkent az idősek iránti munkaerő-kereslet. Ez a tendencia nem tartható fenn a továbbiakban.
Európa láthatóan lemaradóban van Amerika mögött, és nem csak a népesség megtartó képességben és a termelékenységben. Alig van jele annak, hogy az időseket a társadalom hasznos tagjaiként kezelnék; munkaerő-piaci aktivitásuk megőrzésére elindított és bevált, sikeres komplex foglalkoztatási programmal jelenleg leginkább Nagy-Britannia és Finnország rendelkezik.
Ám ha a gazdaságilag aktív népesség csökken, s a munkaerő-kínálat zsugorodik, akkor a munkaerő költsége emelkedni fog. Ugyanakkor a munkaerő mellett az idősebbek ápolása, gondozása szintén megdrágul a túlzott kereslet miatt. Ez különösen igaz lehet hazánkra, ahol kiugróan magas az „elmagányosodó” idős háztartások aránya (a Központi Statisztikai Hivatal 2004-es adatai szerint 937 ezerből 571 ezer ilyen). Azt sem szabad elfelejteni, hogy Modigliani életciklus-hipotézise alapján csökkenő trendet fog mutatni a megtakarítási hajlandóság az idősebbek körében (azaz egyre inkább hozzányúlnak majd a tartalékokhoz), ami érdemben érinti a tőkefelhalmozás (beruházások és fejlesztések) mértékét is. Mindennek ellenszere alapvetően háromféle lehet: az adóráta növelése, a nyugdíjak csökkentése vagy a termelékenység növelése (azaz az időskori foglalkoztatottság emelése).
Első ránézésre a legkézenfekvőbb az első megoldás: az idősek növekvő létszáma és érdekérvényesítő képessége, választásokat eldöntő szavazati bázissá válása emelkedő adókhoz vezethet az aktívak (azaz a fiatalabb idősek) rovására. Mégis, sokkal inkább kívánatos lenne – a magánszektorral együttműködve – a termelékenységet növelni. De vajon készen áll-e a társadalom erre? A kor ugyanúgy nem lehet a diszkrimináció alapja, mint a faj vagy rassz sem – márpedig e tekintetben talán nagyobb a probléma, mint ahogy érzékeljük. Az Eurobarometer 2003-as jelentése szerint a szellemi és a testi fogyatékosság után az életkor a leggyakoribb jogellenes megkülönböztetési alap. A brit kormány 2000-ben készített kalkulációja azt mutatta ki, hogy az életkor alapján történő megkülönböztetés 16 milliárd font értékű kárt okozott a brit gazdaságnak. A diszkrimináció lényegében nem más, mint egy olyan társadalmilag „piactorzító” hatás, amely az erőforrások szabadságát és azok szabad felhasználását mesterségesen vagy kulturálisan korlátozza.
Magyarországon sem készültek fel a cégek arra, hogy idősebb munkavállalóik továbbképzésére, vagy a nyugdíjazás előtti „puha landolására” is gondoljanak, miközben a szellemi munkát végzők körében a munka folytatásának igénye szignifikánsabban magasabb, mint a fizikai munkásoknál. Az is kimutatható, hogy a kifejezetten drága és tartós ápolásra nagyobb arányban szorulnak rá olyanok, akiket korábban az egyik napról a másik napra kényszeríttettek „leállásra”, és így elveszítették minden motivációjukat.
A KÉPEZHETETLENSÉG MÍTOSZA. A jelenlegi magyar adatok alapján a 45-64 éves munkát keresőknek több mint 10 százaléka részt vesz ugyan képzésekben, de az elhelyezkedési arányuk ennek ellenére nagyon alacsony. Tény, hogy a mostani nyugdíjasok közel 80 százaléka legfeljebb 8 általánossal rendelkezik, azaz képezhetőségük és ezzel együtt további foglalkoztatásuk valószínűsége – vélhetően – alacsony. Nemzetközi felmérések bizonyítják ugyanakkor, hogy a 40-65 évesek képezhetősége nem olyan mértékben romlik, mint ahogyan azt a vállalatoknál gondolják, s alaptalanok azon aggályok is, amelyek szerint az idősek képzése nem kifizetődő. Éppen ellenkezőleg: kilenc országból hatban azon éltesebb munkások száma, akik öt év elteltével is ugyanott dolgoztak, magasabb volt, mint a fiatalok korcsoportjában. Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője szerint pedig egyenesen nincs jobb munkaerő, mint egy 50 éves nő: nagyok a gyerekei, ragaszkodik az állásához és nincsenek túlfűtött ambíciói sem.
Egyébként is, ki az „öreg”? Az „öregedés” – a tudomány által igazoltan – már 25 éves kortól elkezdődik. A képességek fokozatos romlására azonban társadalmi szinten is fel lehet készülni. Az emberek alapvetően öröklött és tanult képességekkel rendelkeznek. A modern gerontológia bebizonyította, hogy megfelelő munkakörülmények között az idős munkavállalók a fiatalokkal azonos eredmények elérésére képesek. Ennek oka, hogy bár öröklött képességeik elkopnak, megszerzett tapasztalatuk mindezt ellensúlyozni képes. Az öregedés akár még az innovációt is ösztönözheti, hiszen a munkaerő fokozatos drágulása helyet adhat az új technikai, technológiai fejlesztéseknek, szolgáltatásoknak. A főleg 50 év felett kialakuló testi és érzékszervi fogyatékosságok egyre gyakoribb jelentkezése ellenére a környezet és a szolgáltatások átalakításával, fejlesztésével, illetve mindezeknek eleve az érintett személyek számára is „akadálymentes”, biztonságos kialakításával és lényegében az egyenlő esélyű hozzáférés biztosításával az idősebbek munkaerő-piacon tartása, újraintegrálása nagymértékben elősegíthető.
