Gazdaság

Mol-ajánlat: most nem lép a kormány

"Nekünk ebben a dologban nincs feladatunk, amit tehettünk, azt megtettük" - reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sajtótájékoztatón arra a kérdésére, hogy mi az álláspontja az OMV keddi, a Mol felvásárlására vonatkozó nyilatkozatával kapcsolatban.

A kormányfő hozzátette: a Mol világos és egyértelmű választ adott a felvásárlási ajánlatra.

A Mol azt közölte, hogy nem kezd tárgyalásokat az OMV-vel és értékelésük szerint az OMV megkeresése lényegesen alulértékeli a cég üzleteit és kilátásait.

Ugyancsak kérdésére válaszolva Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsának elnöke azt mondta: a felügyelet dolga, hogy a tőkepiac általános működését biztosítsa. Ezt két dolog veszélyeztetheti: az egyik, ha a vevők és az eladók a tőkepiacon, mondjuk a tőzsdén nem egyforma információval rendelkeznek, illetve a másik, ha olyan információk alapján cselekednek, amelyek ténylegesen nem minősülnek valóságosnak.

Az OMV vételi szándéknyilatkozatára azt mondta: „Nem érkezett felvásárlási ajánlat, ebből következően nekünk azt kell megvizsgálni, hogy ez most egy olyan hír-e, amelynek van felvásárlási része, (…) ha nem, akkor (…) az emberek úgy vettek papírt, hogy annak nem volt igazából alapja, akkor ezt kell megvizsgálnunk”. Hozzátette: álláspontja szerint ez a vizsgálat nagyon rövid idő alatt, mintegy 48 órán belül lezajlik.

Az OMV kedden reggel szándéknyilatkozatot jelentetett meg, amely szerint kész vételi ajánlatot tenni a Molra részvényenként 32 ezer forintért. Az osztrák kormány részéről Wilhelm Molterer alkancellár, pénzügyminiszter üdvözölte az OMV szándéknyilatkozatát, és helyesnek nevezte a közép-európai olaj- és gáztársaságok további konszolidációjához vezető fejlődést. Az osztrák olaj- és gázipari konszern vezetője pedig azt közölte: sok Mol-részvényessel beszéltek és ők sürgették, hogy öntsék konkrét formába ajánlatukat.

Daróczi Dávid kormányszóvivő a nap folyamán emlékeztetett: a kormány korábban két dolgot jelzett: az egyik, hogy az osztrák vállalat addigi akcióit barátságtalan lépésnek, ellenséges felvásárlásnak tekinti.

Másrészt azt, hogy több más európai uniós tagállamhoz hasonlóan fontosnak tartja, hogy a lakosság ellátása szempontjából stratégiai jelentőségű vállalatok esetében legyen a közösségi jogszabályokkal teljes összhangban lévő lehetősége kontrollra, ha az adott vállalatban egy külföldi állam próbál befolyást szerezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik