Veres János pénzügyminiszter elmondta: a Versenyképességi Tanács ülésén megvitatták a jövő évi lehetséges adóváltoztatásokat, az üzleti szféra javaslatait figyelembe veszik a végleges adójavaslatok kidolgozásánál, azaz még a jövő szerdai kormányülés előtt beépítik az új adójavaslatokba. A pénzügyminiszter elismerte, hogy az adóváltoztatások egyik pontja szerint a bankok a jövőben a céltartalékot nem annak megképezésekor, hanem a céltartalék felhasználásakor vonhatnák le az adóalapból. Veres szerint jelenleg a pénzintézetekkel a bevezetés lehetséges időpontjáról egyeztetnek.
Egyszerűbb a cégindítás
Kóka János elmondta: az „Üzletre hangolva” program keretében a kormány már eddig is jelentős mértékben csökkentette azokat az adminisztrációs terheket, amelyek a Magyarországon tevékenykedő vállalkozásokra hárulnak. A program első eredményei már látszanak, de a programot folytatni kell – közölte.
Az első eredmények közé sorolta azt, hogy Magyarországon egyszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált a vállalkozások indítása, a vállalkozásindításkor a tőkekövetelményt, illetve az illetéket is jelentősen csökkentette a kormányzat. Kiemelte: 2008-tól – a térségben egyedülállóként – egy óra alatt lehet majd céget regisztráltatni, és 2008. július 1.-től kötelező lesz az elektronikus cégeljárás az országban.
66. helyen állunk
Kóka szólt arról is, hogy a Világbank minden évben közzéteszi a világ országairól az üzleti környezet minőségét bemutató rangsorát, ezt a jelentést a nemzetközi pénzintézet jövő héten hozza nyilvánosságra. A miniszter szerint 2006-ban Magyarország a 66. helyet foglalta el a világ államainak rangsorában.
Veres János pénzügyminiszter a tanács ülését követően elmondta: az üzleti szférában folytatott konzultáció eredményeként beépítik várhatóan a javaslatok egy részét a jövő évi tervezett adótörvényekbe. Aláhúzta: jövőre a konvergenciaprogrammal összhangban nem cél az adótömeg növelése, annyi adóbevételt tervez majd a kormány, amennyit a konvergenciaprogram makropályája előirányoz.
