Gazdaság

15 millióra bírságolták a K&H-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa csütörtöki határozatában megállapította, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. hitelkártyáit népszerűsítő tájékoztatásával megtévesztette a fogyasztókat, ezért a bankot 15 millió forintra bírságolta.

Az eljáró versenytanácstag a határozat indoklásában elmondta, hogy a K&H Bank 2003-ban egyes piaci tájékoztatásaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon közölte, hogy hitelkártya termékeit a fogyasztó „akár 45 napig kamatmentesen használhatja”.

A pénzintézet egyes hitelkártyáira vonatkozó kamattájékoztatása azért minősült jogellenesnek, mert nem tájékoztatta a fogyasztókat arról a lényeges körülményről, hogy a hitelkártyához kapcsolódó kamatmentesség csak bizonyos feltételek teljesülése esetén valósulhat meg.

A GVH szerint a bank piaci tájékoztatásai a fogyasztók számára ugyanis azt a hamis látszatot keltették, hogy lehetőségük van maximum 45 napig kamat nélkül használni hitelkeretüket, s csak a határidő leteltétől kezdődően kell kamatot fizetniük a felvett hitel után.

A K&H Bank jogi képviselői indokolatlannak tartják a hivatal döntését és alaptalannak a bírság összegét, ezért azt várhatóan megtámadják a Fővárosi Bíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik