Gazdaság

Ferihegy: a szakszervezet nem fogadja el a BA ajánlatát

Nem fogadja el a Budapest Airport (BA) ajánlatát a repülőtéren korábban már sztrájkot hirdető és további munkabeszüntetést kilátásba helyező Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ).

Az érdekképviselet közleményében kifejti: jelenlegi formájában nem fogadják el a BA bérfelzárkóztatási ajánlatát, mivel úgy vélik, hogy az több szempontból sem felel meg követeléseiknek.

Kifogásolják, hogy a tulajdonos bérfelzárkóztatási ajánlata mindössze a 2004-es szintre hozná fel a 2003 óta nem rendezett minimálbéreket. Úgy vélik: a repülőtér vezetősége „gátlástalanul spórolna azzal, hogy először emelné meg a béreket, aztán rendezné a bérfelzárkóztatást, hiszen ezzel megúszná a felzárkóztatott bérek megemelését”.

Az RFDFSZ továbbra is kitart amellett, hogy közvetítő bevonásával kell megoldani a kialakult munkaügyi konfliktust. A tulajdonosnak a közvetítő bevonását akadályozó „mondvacsinált indoklása” miatt – hacsak a BA nem változtatja meg véleményét – bírósághoz fordulnak. A BA ugyanis ahhoz a feltételhez kötötte a munkaügyi közvetítő bevonását a tárgyalásokba, ha azzal valamennyi szakszervezet egyetért. AZ RFDFSZ szerint azonban erre nincs szükség, mert csak az RFDFSZ és az LDFSZ áll munkaügyi vitában a BA-val.

A tulajdonosok – a szakszervezet szerint – a repülőtér növekvő bevételeit nem a több éve elmaradt bérfejlesztések rendezésére használják fel, és ezzel kikényszerítik, hogy a tárgyalóasztal-párti szakszervezetek drasztikus lépéseket tegyenek – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik