A vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző kereskedési napi záró árakhoz képest. Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője elmondta, hogy a kereskedés hétfőn az OTP körül forgott. A papír folytatta a múlt héten megkezdett gyengülését, ami vélhetően a negatív nemzetközi hangulattal függ össze, ugyanakkor a forgalom egy része egy hibás tranzakcióból származott.
A nap bakija
Nap közben 10 400 forintra emelkedett az OTP részvények ára néhány perc alatt a tőzsdén. Az 1320 forintos, 14,54 százalékos drágulás miatt néhány percig szünetelt a részvények kereskedése, azt követően viszont 8899 forintra esett vissza az árfolyam. A hibás megbízás mintegy 150-160 ezer részvényre szólt, amit az érintett kereskedőcég azonnal értékesített is, a kár az üzletkötő szerint elérheti a 150-200 millió forintot. Nevük elhallgatását kérő piaci szereplők elmondták a FigyelőNetnek, hogy a Raiffeisen volt az érintett cég. Állítólag azonban nem üzletkötőik, hanem egyik Private Banking referensük hibázott. Juhász Richárd hozzátette: bár az ilyen hibák szerencsére ritkák, minden évben előfordul hasonló eset.
A Richter továbbra is nyerő
A BUMIX 5,49 ponttal, 0,16 százalékkal 3403,53 pontra emelkedett. A Mol kereskedésében a sajátrészvény-vásárlás tartotta az árat, egyértelműen pozitív teljesítményt mutatott a Richter 1,25 százalékos emelkedéssel. A gyógyszergyári részvény új célárfolyamát 41 000 forintra emelte a Concorde – tette hozzá.
A Mol árfolyama 205 forinttal, 0,80 százalékkal 25 300 forintra gyengült, 12,4 milliárd forintos forgalomban. A Mol esésében közrejátszott az is, hogy az árfolyamot támogató pletykák – például OMV-felvásárlás – kiárazódtak a papírból, állítja Herczenik Ákos, a Raiffeisen Befektetési Zrt. elemzője. Az OTP részvényei 269 forinttal 2,96 százalékkal 8811 forintra gyengültek, a bankpapírokkal 223 milliárd forint értékben kereskedtek.
A Richter papírok ára 460 forinttal, 1,25 százalékkal 37 395 forintra emelkedett, forgalmuk 2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,07 százalékkal 946 forintra emelkedett 1,1 milliárdos forgalom mellett. A telekom papírt az is húzta, hogy a kötvénypiacon megnyugodtak a hozamszintek, így a befektetők elkezdték venni ezt az aránylag stabil részvényt.
