Zéró módszer

Nyilvánvalóan jogos a fellépés számlaügyben a jogszabályok betartatása érdekében, de a hazai közállapotok az élet és a gazdaság számos más területén is indokolttá tennék a zéró tolerancia alkalmazását. Valószínűleg sokan várják kíváncsian, hogy ez mikor történik meg egyebek mellett a következő területeken:

• azzal kapcsolatban, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok egyike-másika kívülről súrolja a tisztességes üzleti magatartás határait;

• arra vonatkozóan, hogy sok helyen a korrupció szigorúbb következetességgel zajlik, mint másutt a számlaadás;

• olyankor, amikor úgy írnak ki pályázatokat, hogy a feltételeknek csak az előre kiszemelt partner felelhessen meg, az egyenlő feltételek buzgó hajtogatása mellett;

• az ügyben, hogy esetenként az autópálya-finanszírozás és a pártfinanszírozás azonos szintben keresztezik egymást;

• a tekintetben, hogy az orvosi hálapénzek megszüntetésére vonatkozóan legföljebb javaslatok születnek, igaz, azok tengeri kígyója végtelen hosszúra nőtt.

Lehet, hogy a „zéró tolerancia akció” eredményeképpen esetleg valóban néhány tízmilliárd forinttal több bevétele lesz a költségvetésnek, és lesznek egy páran, akik örvendezni fognak emiatt. Ez azonban mégsem jelent majd egyebet, mintha Arnold Schwarzenegger döngetné a mellét, mert sikerült megvernie egy óvodást.
HIRKÓ CSABA
Budapest


• Az ingyenes oktatásról
Tandíjmentes övezetek című cikkük (Figyelő, 2007/29. szám) kapcsán vetődött fel bennem, hogy érdemes lenne az oktatásfinanszírozás és esélyteremtés kérdését a tandíjmentesség nélkül esélytelen hallgatók oldaláról is megnézni. Való igaz, üres szólam, egy vicc a tandíjmentesség ígérete, ám nem ez a lépés, hanem annak ígérete vált viccé. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy a politikusként fogalmazók az államháztartás bevételnövelő igényeit látva megfeledkeznek a hallgatók – valójában persze a szüleik – teherbíró képességéről. Posztkádári viszonyaink között összekeverik a tandíjmentességet és az oktatás ingyenességének ígéretét, amelyet alapfokon az alkotmány garantál, felsőbb fokon pedig társadalmi igény van rá.

Vajon attól, hogy az első diploma megszerzése tandíjmentes, már ingyenessé is vált? Emlékszem, amikor egyetemekre jártam, jóval a rendszerváltást megelőzően, nem fizettem tandíjat, a szüleimnek mégis nagy erőfeszítésébe került taníttatásom. Volt olyan évfolyamtársam, aki tanulás mellett (tehát helyette) dolgozott, segítve a családi költségvetést, miközben jól is kellett tanulnia, különben 3,5-es félévi tanulmányi átlag alatt tandíjat (!) kellett volna fizetnie. Szerencsére volt tanulmányi, kiemelt és úgynevezett népköztársasági ösztöndíj is. Ingyenességről már a hetvenes-nyolcvanas években sem volt szó. A helyzet a rendszerváltással annyiban változott, hogy megnyíltak az egyetemek és főiskolák kapui, nőtt a finanszírozott képzésre felvehetők száma. Akinek mozgósítható pénze van, alacsonyabb ponthatárral is bekerül. Az oktatási rendszer piaci viszonyok között természetesen a továbbiakban sem lett ingyenes. Viszont Damoklesz kardjaként megjelent a hátrányos helyzetűek feje fölött a mai értelemben vett tandíj.

Mibe is kerül szemeszterenként a jelenlegi ingyenesség? Utazási költség, havonta két utazással számolva, másodosztályon: 4500 forint. Kollégiumi díj (egyetemenként, komfortfokozat szerint nagy lehet az eltérés) átlagosan: 35 ezer forint. Kollégium hiányában albérlet (ha 2-3 diák szállásaként megfelelő lakás) rezsi nélkül: 100 ezer forint. Tankönyvek, jegyzetek (az internet és könyvtári kölcsönzés lényegesen csökkentheti ugyan az összeget, de alapkönyveket, például a méregdrága anatómia atlaszt meg kell venni), egyetemenként lényeges különbségekkel számolva: 15 ezer forint. Szülői támogatás a megélhetéshez (a tanulás helyszíne szerint jelentős eltérés lehet): 125 ezer forint. S akkor még nem beszéltünk az elmaradt haszonról – ez a tétel különösen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esetén taszít el sokakat a felsőoktatástól -, aminek összege szintén száz-
ezrekre rúghat.

A mérleg másik serpenyőjében vannak az egyenleget csökkentő tételek. Ilyen a 75 ezer forintos tanulmányi ösztöndíj, valamint a tanulás melletti munkavállalás – 450 forintos órabérrel, és a szorgalmi időszak alatt napi maximum 4 órával számolva: 108 ezer forint. Ingyenes oktatásunk egyenlege tehát legalább félmillió forint mínusz, amihez 2008-tól a 75 ezer forinttól 225 ezer forintig terjedő tandíjat is hozzá kell számolni.

Főiskolán, illetve egyetemi alapképzésben tanítóként azt tapasztalom, hogy tudományos kutatói vénával rendelkező tehetséges tanítványaim ingyenes körülmények között is könnyen elkallódnak, hiszen kizárólag tandíjmentes egyetemi tanulmányok felé kutakodnak. A BTK (értsd: Bokros Tandíjkorszak) időszakában volt hallgatóm, akinek félbe kellett hagynia a tanulmányait, s azokat csak a BTK eltörlése után folytatta. A helyzet ma is az akkorihoz hasonlatos. Ha a törvényalkotó komolyan venné az esélyegyenlőség és a szociális igazságosság elvét, az átlagos és nem feltétlen kiemelkedően tehetséges hallgatók számára is biztosítaná a felsőfokú tanulmányokat. A tanulásnak nem pusztán a lehetőségét, de a realitását is!
HUFF ENDRE BÉLA
Szolnoki Főiskola