(Posta – Figyelő, 2007/31. szám): „Ezt nehezen lehetne megmagyarázni… az Egyesült Államokban. Mindig tanulok valamit, habár már vagy harminc éve foglalkozom innovációval (vagy adaptációval?) itt a Szilícium-völgyben.”
Két eset van: az egyik a menthetőbb, tudniillik, ha Lázár György nem értette meg írásom lényegét és azt a kontextust, amelyben én az általa idézett állásfoglalást tettem. A másik lehetőség, s ez már kevésbé menthető: ha a hozzászóló ma is az innováció mintegy 30 évvel ezelőtti felfogását vallja.
Röviden: az OECD és az EU innovációval foglalkozó dokumentumai szerint „…az innováció a tudás alkalmazásának folyamata…” Az Eustat-módszertannal végrehajtott felmérés szerint például a magyar innovatív vállalatok többségében az innováció gép- és technológiavásárlás útján valósult meg. A világban bárhol fellelhető új – technológiai, menedzsment és hasonló – tudás megszerzése és alkalmazása (adaptálása) igenis innováció!
Lázár Györgyben valószínűleg még az a sok évtizeddel ezelőtti felfogás munkál, amely az innovációt szigorúan lineáris folyamatként fogja fel. A szakirodalom, mint ahogy az élet is, már régen meghaladta ezt az álláspontot. Már a Szilícium-völgyben is.
VARGA GYÖRGY
• Nicolas Sarkozy és a „szociális áfa”
Több mint elnökváltás című publicisztikájukba (Figyelő, 2007/30. szám) egy nem csupán Franciaországban, de nálunk is igen gyakran hallható, téves állítás csúszott. Eszerint a versenyképesség növelésének útja a járulékok csökkentese, miközben az emiatt kieső állami bevételeket a forgalmi adó növelésével pótolnák. Ez a megoldás – propagálói szerint – azért lenne a versenyképesség szempontjából előnyös, mert a járulék növeli a bérköltséget, míg a forgalmi adó nem. Ezért beszélnek a franciák „szociális áfáról”.
Az okfejtés az alábbi, némileg leegyszerűsített gondolatmenet alapján, téves: csupán a két termelési tényező – a tőke és a munka – képes jövedelemtermelésre, együttes jövedelmük a hozzáadott érték. A vállalkozó abban a reményben folytatja tevékenységét, hogy befektetett tőkéje utáni profitja (adózás utáni eredmény) megfelelően magas lesz. Mivel az amortizáció mértéke adott, a profit mértékét a munkajövedelem-tömeg nagysága és a nyereségadó (társasági adó) szintje határozza meg. A nyereségadót adottnak véve nyilvánvaló, hogy a profit és a munkajövedelmek csak egymás rovására nőhetnek – a járulékok csökkentésének hatására nőnének a profitok.
A forgalmi adó a végső fogyasztást terheli, megnövelt mértéke tovább mérsékelné a végső fogyasztásra fordított munkajövedelmek vásárlóértékét. Csökkentené persze a tőkejövedelmek (például a profit) fogyasztásra szánt részét is, de a személyi jövedelmek döntő hányada, legalább (de inkább több mint) kétharmada – s ez aligha lehet másként – munkajövedelem.
Megválaszolandó kérdés, miként hihet a legmagasabb színtű politika, például maga Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök ilyen közgazdaságilag téves dolgokban. Azt gondolom, ez a kétségbeesés sajátos jele. Adekvát választ kellene találni a globalizáció legnagyobb társadalmi kihívására, az alacsonyabb kvalifikációt igénylő munkahelyek tömeges kiszervezésére, s arra, hogy az emiatt óhatatlanul bekövetkező és legalább kétnemzedéknyi ideig tartó társadalmi válságot miképp kezeljék. Már ha Európa el kívánja kerülni, hogy népességének harmada határain belül alkosson sajátos harmadik világot. Vagy próbálkozzunk valamiféle globális szintű protekcionizmussal, ezzel fékezve Kína, India felzárkózásának ránk nézve kedvezőtlen mellékhatását? Könnyű szívvel egyik sem ajánlható. Orvosok helyett egyelőre csak kuruzslóktól érkeznek tanácsok.
NÉMETH GYÖRGY
közgazdász-szociológus
• Munkakultúrák
Megdöbbenten olvastam a hírek között, hogy a Hollóházi és a Zsolnai porcelángyár egyesülést kezdeményezett a magas fajlagos működési költségekre hivatkozva
(Összebútorozna a Zsolnay és a Hollóházi – Figyelő, 2007/28. szám). Háttérnek annyit, hogy fiatal közgazdász végzettséggel rendelkező ifjú titán vagyok, ambiciózus karriertervekkel. Jelenleg egy FMCG termékeket gyártó cég menedzsere vagyok, akit az oly sokat szidott multik képeztek ki. Mindig elborzadok, amikor állami vállalatoknál dolgozó ismerősök panaszait hallom. Csak hogy egy pár példát említsek összehasonlításként:
● Önkormányzatnál aktatologató munkát végző ismerősömet létszámleépítésre hivatkozva elküldték. Kérték, hogy ne jöjjön többet dolgozni, és cserébe 1 évi végkielégítést kap. Multinál dolgozó ismerősömet, aki nem hozta a havi kitűzött többmilliós megtakarítási tervszámokat, két hónap után azonnali hatállyal elküldték.
● Általános iskolai tanár ismerősöm arra panaszkodott, hogy jövőre heti 1 óra túlóra kötelező lesz számára korrepetálás gyanánt. Én 25 évesen heti 8-9 órát túlórázom, és ez természetes, meg se nyikkanok. A hétvégi munkát nem fizeti ki senki, eszembe se jutna kérni.
● BKV-nál komoly, felelős pozícióban lévő embereket kitüntetnek, pedig az év végét veszteségesen zárták. Egy multinál, ha nem jönnek a tervszámok, azonnal hullanak a fejek. A munkánkért semmi esetben sem jár prémium vagy túlóra-kifizetés.
Szerintem van még jó pár hozzám hasonló fiatal, aki tudását és munkaidejét szívesebben fordítaná arra, hogy ne külföldi multicégeknek, hanem saját hazájuknak termeljenek bevételt. Szívesen dolgoznék állami vállalatnál, hogy tudásomat kamatoztatva segítsek nyereségessé tenni. Annyi jó ötletem lenne, és egy pár támogató és fiatal, okos, profit-, vevő-, és szolgáltatás-orientált fiatal segítségével az állami vállalatok már rövid távon jobb eredményeket tudnának felmutatni. Szívesen dolgoznék napi 12-14 órát azért, hogy Neked, Magyarország jobb legyen!
BARANYAI ORSOLYA
e-mail
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
