Ezzel szemben Franciaországban, Olaszországban és Németországban csak 10, 25, illetve 30 százalék az arány. Akadnak persze jó példák is: Hollandiában és Svájcban a bruttó hazai termék 120 százalékának megfelelő összeget kezelnek a nyugdíjalapok”, majd megdicséri térségünk országait, benne hazánkat, melyek „korábbi fejlődési stációkat átugorva példa értékű nyugdíjrendszerek alapjait rakták le”. Ez az, amit mi nyugdíjrendszerünk második, tőkefedezeti pillérének nevezünk.
Egy világcég vezetője a részvényeseknek felelős, akik azt várják tőle, hogy hosszú távon minél magasabb hozamot eredményezzen befektetésük. A közgazdaság világa más. Hollandia és Svájc szerencsés történelmi fejlődésű országok, mert a politika – még az Egyesült Államoknál is kevésbé – szükségét érezte, hogy folyó befizetésekből nyugdíjat folyósítva csökkentse évtizedekkel azelőtt az időskori szegénységet, és azt a társadalmi feszültséget, amit ennek látványa okoz(na). Ha nem érezte volna szükségét, akkor – kényszerűen – tőkefedezeti rendszerek jöttek volna létre. Mivel érezte, félrevezető elnevezéssel felosztó-kirovónak nevezett nyugdíjrendszerek születtek, ahol a Shepard úr által hiányolt tőke az állam bruttó implicit államadósságaként van jelen. Ez a XX. század nagy szegénységenyhítő programjának ára, és a második világháború tőkefedezeti rendszereket lenullázó szerepéről se feledkezzünk meg.
Nyugdíjreformra szükség van, aminek valós közgazdasági tartalma, hogy úgynevezett járadékkal meghatározott nyugdíjrendszerünket járulékkal meghatározottá alakítsuk. Az 1997-es nyugdíjreform azért volt hiba, mert ezt nem tette meg, ahol meg megtette, ott – feleslegesen – tőkésítve, ezzel, ceteris paribus, feleslegesen növelve az ország makrogazdasági sebezhetőségét, mesterségesen akadályozva az euróövezethez való csatlakozásunk hiány- és államadósság-céljának teljesítését, drágítva az államháztartás finanszírozását.
NÉMETH GYÖRGY,
a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal tagja
• A gyógyszergyártók és a reform
A Figyelő által bemutatott gyógyszerpiaci elemzés számos tárgyi tévedést tartalmaz az úgynevezett „reform” nyerteseiként bemutatott generikus cégek piaci helyzetét, lehetőségeit illetően (Sokkterápián – Figyelő, 2007/28. szám). A Generikus Gyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete több mint 8 éve képviseli azon gyógyszergyártók, forgalmazók többségét, amelyeket a cikk a reform nyertesének tart. Tagvállalataink szabadalmi védettséget már nem élvező gyógyszereket forgalmaznak, egymással versengve, az originális készítményekkel azonos minőség mellett, igen kedvező áron. Az általuk forgalmazott termékek térnyerése megtakarítást jelenthet a gyógyszerkasszának. A generikus gyártókat ugyanazon terhek – így a 12 százalékos támogatásarányos befizetés, a gyógyszerismertetők utáni 5 millió forintos regisztrációs díj, továbbá a rögzített büdzsé esetleges túllépése esetén a növekvő gyártókra terhelt visszatérítési kötelezettség – alacsonyabb árrés mellett sújtják, mint a többi gyártót.
A cikk azon állításai is tévesek, illetve túlzottan általánosítóak, amelyek a cégek magyarországi jelenlétéről, szervezeti felépítéséről, illetve a magyar piac számukra való fontosságáról szólnak. Érdekvédelmi egyesületünk tagvállalatainak nagy része, így a cikkben név szerint is említett Krka, Ratiopharm és Ranbaxy (ez utóbbi termékeit közvetve értékesíti) rendelkeznek itteni képviselettel, amelyek átlagosan 75 fős foglalkoztatotti létszámmal működnek. Ezek a képviseletek fontos stratégiai szerepet töltenek be az anyavállalatokon belül, így jelentős (cégenként eltérő számú, 12-76 hatóanyagot tartalmazó) portfólióval 10,61 százalékos generikus piaci részesedést értek el már a 2006-os évben is (nominálisan mindez 13,1 milliárd forintnak felel meg). Anyavállalataink termékeik nagy részét nyugat-európai gyártóbázisaik egyikében állítják elő. Mindezeket figyelembe véve valótlan, hogy ezen cégek élnének a cikkben elemzett piaci módszerrel, ami szerint minimális költség mellett, Magyarországon jelen sem lévő, egy-egy gyógyszerre fókuszáló generikus szereplőként „sújtanák” az itteni gyártókat és az originátor versenytársakat.
LANGER ISTVÁN
igazgató, Generikus Gyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete
A cikk nem állította, hogy egyetlen „olcsó” generikus cégnek sincs magyarországi képviselete, európai gyártása vagy akár jelentősebb hazai termékválasztéka. Azt azonban igen, hogy e tényezők közül egy vagy több általában jellemző az említett cégekre, és ez szerepet játszhat az alacsonyabb ár elérésében. A cikk tudatosan fogalmazott feltételes módban és általánosságban az összes kifogásolt kérdésben, pont azért, mert a rengeteg generikus társaság között pro és kontra mindenre akad példa. Fenntartjuk azon véleményünket, hogy e cégek előtt a reform jó lehetőségeket nyitott. Talán a levélben említett impozáns forgalmi adatok is ezt támasztják alá.
A szerk.
