A Mol kereskedése határozza meg a BUX-index alakulását a hét utolsó napján is az MTI által megkérdezett üzletkötők szerint, akik nem tartották kizártnak, hogy pénteken is emelkedik az index.
Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője szerint: amennyiben agresszíven folytatódik a Mol sajátrészvény-vásárlása, akár jelentős is lehet az erősödés, ellenkező esetben azonban akár folytatódhat a csütörtöki enyhe korrekció. A Mol reggel bejelentette, hogy további mintegy 1,4 millió darab részvényt vásárolt csütörtökön 28 100 forintos áron.
Az OTP piacán az üzletkötő az eladók megjelenésére, így a papír árfolyamgyengülésére számít, elsősorban az amerikai állampapírhozamok emelkedése miatt. A forint reggeli gyengülése – amennyiben kitart egész nap – kedvezően hathat a gyógyszergyári részvények árára – tette hozzá. Nyári Zsolt szerint a kisebb papírok piacán izgalmasan, változékonyan alakulhat a Rába, a Synergon és a Fotex kereskedése és árfolyama. Hasonlóan vélekedett Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője is, aki erősödő BUX-indexet vár péntekre.
