A részvénypiacon 64,5 milliárd forint értékben forogtak részvények, ennek felét a Mol átkötései adták, így a forgalom alacsonynak tekinthető. A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy eladók nemigen jelentek meg a piacon, unalmas kereskedési napot zárt a BÉT. Az üzletkötő ugyanakkor nem lát okot pesszimizmusra, még akkor sem, ha a nemzetközi piacok legtöbbje is mínuszban zárt.
A BUX-ot a Mol csökkenése húzta le – mutatott rá. Nem volt új hír az olajpapír felvásárlásával kapcsolatban, ezért esett az árfolyam. Szatmári Tamás szavai szerint azonban még korántsem lefutott az ügy, bár egyelőre nem látszanak agresszív vevők.
A Mol árfolyama 545 forinttal, 1,9 százalékkal 28 110 forintra csökkent, forgalma 50,5 milliárd forint volt. A Richter 245 forinttal, 0,65 százalékkal 37 695 forintra erősödött, forgalma 1,1 milliárd forintot tett ki. Az OTP részvények 10 596 forinton zártak, ez 52 forinttal, 0,49 százalékkal alacsonyabb a szerdai záróértéknél. A bankpapírral 7,4 milliárd forint értékben kereskedtek. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 1,52 százalékkal 975 forintra csökkent, forgalma 593 millió forint volt.
