Az ország északkeleti részén néhány hónapja bukkant fel a RolfAutó, amelynél 95-165 ezer forintot kell befizetnünk, és cserében 30-40 ezret kaphatunk vissza – sőt, még a befizetett tízezreket is. Legalábbis ezt ígérik, de erre garanciát csak a szerződés jelent – írta az index.hu. Most azonban úgy néz ki, hogy a társaság az IlFerróhoz hasonlóan köddé vált.
Az FN.hu egy olvasója levélben hívta fel figyelmünket arra, hogy a RolfAutó debreceni irodáját a július havi kifizetést megelőzően kipakolta, majd ügyfelei elől nyom nélkül eltűnt. A levélíró szerint: „úgy állunk, mint az IlFerro ügyfelei, a cég képviselői jelenleg elérhetetlenek.” A FigyelőNet sem tudta elérni a társaság tulajdonosait a megadott telefonszámokon. Furcsa volt, hogy a régióvezető és az ügyvezető – Huszár János és Tóth Rudolf – mobilszáma ugyanaz, amely nem kapcsolható. A társaság honlapja csütörtök délelőtt tizenegy előtt pár perccel még üzemelt, most azonban már csak egy közlemény olvasható: „A cég jogutód nélkül megszűnt, végelszámolásra került.” Van azonban, amit nem tudtak a cégvezetők eltüntetni, például az eredeti honlap mentett verzióját, a Google gyorstárában.

A mostanra megszűnt honlap
A honlapon a társaság több kiemelt partnert mutatott fel referenciának. Meg szerettük volna tudni, hogy a kiemelt partnerek pontosan milyen viszonyban vannak a RolfAutóval – milyen megállapodások voltak a cégek között, és hogy mit tudnak a RolfAutó tulajdonosairól jelenleg. A szintén debreceni Prima-Verda Kft.-vel kezdtük, akik hirdetőként szerepelnek a RoflAutó honlapján. A Prima-Verda honlapján lévő telefonszámok közül az egyetlen, amely válaszol – egy magánszám. Az illető nem Debreceni, több éve vásárolta a kártyát, és nem tud a cégről. A többi megadott telefonszámot nem veszik fel.
Hirdetőként és kiemelt partnerként is szerepel a debreceni Max FM rádióadó. Az adó ügyvezető-tulajdonosa, Tóth Sándor elmondta: a hallgatóik telefonáltak, hogy a cég az IlFerróhoz hasonlóan működik, ezért minden kapcsolatot megszüntettek velük. Nem voltak sohasem kiemelt partnerek, ez Tóth Sándort meglepte. „Mielőtt szerződtünk volna, a tulajdonosok eltűntek, bizalmi alapon volt előzetes megállapodásunk”. Tóth Sándor szerint borzasztó kellemetlen az ügy, mert kiemelten vigyáznak a rádió hírnevére.
Kiemelt partner a honlap szerint a Powerbombot gyártó D-Tuning is, amely cég tulajdonosa, Dobos Attila a FigyelőNettől értesült arról, hogy a RolfAutót nem lehet elérni. Kérdésünkre elmondta, hogy nagy túlzás bárhol azt állítani, hogy üzleti kapcsolatban álltak a céggel. „Egy hónapja keresett meg a RolfAutó egyik tulajdonosa, akinek Suzukiját a Powerbombbal feltuningoltam, referenciamunkának” – mondta Dobos Attila. Elmondása szerint szerződés nélkül abban állapodtak meg, hogy cserébe reklámozzák a termékét. Dobos Attila a múlt héten még beszélt a tulajdonosokkal, akkor egy nagyszabású szponzorációs tervükkel hívták.
—-A cég honlapján lévő fórumon a következőket lehetett olvasni:—-
„2007. július 3-án a hajnali órákban a cég kipakolta az irodáját, és a befizetett regisztrációs díjakat ELLOPVA – FELSZÍVÓDOTT !! Jelenleg se kép, se hang felőlük (nem vesznek fel semmilyen telefont sem)! Remélem a RENDŐRSÉG tehetősebb lesz…”
„Kicsit ellentmondásos, hogy a cég székhelye nyíradonyi ház, itt meg a Szoboszlai utat adják meg, ez a cím legfeljebb telephely. És mivel Bt. a cég nem is lehet hivatalosan ügyvezető igazgatója. Ez kicsit elmond mindent a cégről.”
„ÚRISTEN!! Van még ma olyan ember Magyarországon aki BEDŐL az ilyen reklámautós cégeknek? Aki igen, az meg is érdemli!!”
„Hadd mondjak valamit. Olyan üzlet nincs, amiben ne lenne kockázat. Ha létrehozol egy vállalkozást, vagy éppenséggel belépsz egy üzletbe, mindig van benne kockázat. Vagy bejön, vagy nem. Most már összeáll a kép, hogy miben mesterkedett ez a tolvaj, szemét RolfAutó. Nem voltak itt hirdetők. Saját magukat reklámozták, és a beszedett regisztrációs díjakból fizettek az ügyfeleknek természetesen feketén! Vagyis minden ügyfél a saját pénzét kapta kis részletekben – egy ideig! Mekkora aljadék ez a RolfAutó!! A jövőben résen kell lenni: 1995 körül volt az „ön már nyert, csak még meg kell rendelnie” c. nyereményjáték. Aztán jött ez a zsivány autóreklám. Ki tudja, mi lesz ezután? FIGYELJETEK ODA EMBEREK !!”
