Egy sor kérdésre régóta nincs válasz. Nem tudjuk, mi van Kaya Ibrahim cégeivel, Kulcsár Attila ügyfeleivel, Tocsik sikerdíjával, Orbán szőlőjével, Gyurcsány villájával, egy miniszter éttermi számlájával, a sztrádaépítkezések milliárdjaival, a Centrum parkolási társaság szerződéseivel, a sajátos körülmények között gazdát cserélt pártszékházakkal. Elévült olajszőkítési és borhamisítási bűnök haszonélvezői táplálják a közhiedelmet, hogy 70:30 arányban le van itt osztva minden, a pártpénztárnokok szintjén már régen megvalósult a nagykoalíció.
Talán az ügynökkérdés kezelése volt az eredendő bűn, talán más. Mindenesetre ott sikerült leginkább tökélyre fejleszteni azt az egyre általánosabban alkalmazott technikát, hogy a politikai pártoknak a kölcsönösen kínos ügyeket nem kell agyonhallgatniuk, jobb úgy tenni, mintha keresnék a megoldást, és a végén egymásra mutogatni, ki miatt hiúsult meg a feltárás és a téma megnyugtató lezárása. Járulékos nyereségként politikai kampányok idején egy-egy újabb fordulat kiszivárogtatásával lehet halászni a meghagyott zavarosban.
Nehezen lehet felidézni olyan nagyobb, a politikához kapcsolódó gazdasági bűnügyet, amelyhez alany, tárgyalás és legalább valamiféle befejezés társul, és megpróbálja széles körben kielégíteni a társadalom igazságérzetét. A parlamenti vizsgálóbizottságok munkája vagy ellehetetlenült (olajbizottság) vagy érdektelen bohózattá torzult (Orbán-, illetve Gyurcsány-bizottságok). Közben pedig az igazság- és jogszolgáltatásban dolgozók is levonhatták a maguk következtetéseit. Például a békési rendőrök mindmáig megmagyarázhatatlan, sorozatos öngyilkosságából az olajszőkítési botrányok idején, vagy abból, hogy K&H-ügyben előbb született jogerős ítélet a nyomozótiszt, mint Kulcsár Attila ellen.
Nem csoda, hogy most, amikor egy oknyomozó újságíró megveretésével újabb szintet lépett át a hazai bűnözés, kevés a remény arra, hogy a pillanatnyi felháborodás legalább az olajügyek feltárását és nyilvánosságra hozatalát segítheti. Mintha inkább az látszana egyre tisztábban, hogy túl sok kéz mos túl sok kezet.
