Kirakatpark

Távolról nézve az észak-koreai Keszong különleges gazdasági övezet úgy fest, mint valami hidegháborús relikvia. Szöulból indulva az ember tankcsapdákat kerülget az országúton, többször igazolja magát az ellenőrző pontok gépfegyveres katonáinál, aztán áthalad a szögesdrótos kerítéssel körülvett demilitarizált övezeten, végül bejut magába az ipari parkba, ahol a sivár utak és az ormótlan épületek elsőre egyáltalán nem nyújtanak kellemes látványt.

Kiderül azonban, hogy a barátságtalan külső valódi gazdasági pezsgést rejt. Az övezetben jelen lévő 23 dél-koreai vállalat ma 15 ezer észak-koreai alkalmazottat foglalkoztat, kétszer annyit, mint egy éve. A keszongi gyárak márciusban 13 millió dollár értékű terméket állítottak elő, ami elképesztő növekedés a 2005. januári 200 ezer dollárhoz képest. Pillanatnyilag további 47 dél-koreai társaság készül megtelepedni az övezetben, de rövidesen még 300 cég kaphatja meg Szöultól az engedélyt, hogy üzemet létesítsen ott. A Keszongban foglalkoztatottak száma három éven belül elérheti a százezret.

AMERIKA HAJTHATATLAN. Van azonban egy hely, ahol a keszongi gyárak versenyképessége nem számít sokat, ez pedig Washington. A keményvonalasok igen rossz szemmel nézik a projektet, mondván: Phenjan onnan származó keményvaluta-bevétele csak tartósítja Kim Dzsong Il diktátor rezsimjét. Az észak-koreai atomfegyver-program leállíttatásáért tett amerikai erőfeszítések miatt Szöul arra kényszerült, hogy lassítsa a beruházásokat Keszongban. Ennek következtében az 1998-ban, az északi-déli kapcsolatok enyhülése idején elhatározott projekt kétéves csúszást szenvedett, és az övezet csak 2004-ben nyílhatott meg. Az ellenséges országokkal folytatott kereskedelmet szabályozó amerikai törvény értelmében az Egyesült Államok szigorúan korlátozza az Észak-Koreából származó importot, ideértve a Keszongban készült árukét is. E termékek után 90 százalékig terjedő vámot kell fizetni, miközben a dél-koreai import vámmentes lesz, mihelyt ratifikálják az áprilisban kötött szabadkereskedelmi megállapodást. „Ha elkezdhetnénk szállítani az Egyesült Államokba, az itteni termelés a tízszeresére nőne” – állítja Park, akinek cégénél az évi 372 millió dolláros árbevételnek több mint 40 százaléka származik amerikai vállalatok, köztük a Wal-Mart, a Gap és a Target megrendeléseiből.

Washington ellenállása komoly problémává válhat, mivel Szöulban nagyon sokat várnak Keszong sikerétől. Abban bíznak, hogy az övezet lendületet adhat a csúcstechnológiában élen járó Japán, illetve az alacsony költségű Kína szorításában lévő dél-koreai gazdaságnak. A Keszongban dolgozó észak-koreaiak – többségében phenjani hivatalnokok által kiválasztott nők, akiket naponta busszal szállítanak a gyárakba a közeli településekről – egységesen havi 57,5 dollárt keresnek. Az övezet megnyitása óta változatlan összeg nagyjából a harmada egy kínai gyári munkás fizetésének.

Szöul ugyanakkor a félsziget integrációja felé vezető első lépésként is tekint az ipari parkra. Az övezetnek köszönhetően a két Korea közti kereskedelem értéke az idei első négy hónapban éves összevetésben 43 százalékkal, 350 millió dollárra nőtt. Dél-Korea már eddig 230 millió dollárt fordított a projektre, s az elkövetkező tíz évben ennek többszörösét tervezi befektetni. Ha minden jól alakul, Keszong a következő évtized második felére több mint félmillió észak-koreainak munkát adó gazdasági kirakatberuházássá fejlődhet – ez pedig ösztönzőleg hathat a reformokra Észak-Koreában. „Sok akadály lesz – vélekedik Li Jong Hun, a dél-koreai jegybank közgazdásza -, de tekintettel a gazdasági haszonra, a Keszong-projekt segíthet kicsalogatni kagylójából Phenjant.”