Gazdaság

BÉT: az OTP volt a nap sztárja

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 257,03 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 26 753,84 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 34,5 milliárd forint volt, aminek felét az OTP részvényekre kötött üzletek tették ki. A vezető részvények közül drágult a OTP és a Magyar Telekom, gyengült a Mol és a Richter az előző napi záráshoz viszonyítva.

Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője a kereskedést értékelve elmondta, hogy az egyes részvények nem voltak egy hullámhosszon, annak ellenére, hogy az európai piacokon jelentős, 2-3 százalékos erősödés volt. Kiemelte, hogy a vezető papírok teljesítményében fordulat történt: az utóbbi időben jól szereplő Mol gyengült, és ezúttal az OTP volt a nap sztárja. A bankpapír erősödésében közrejátszott, hogy a JP Morgan meglehetősen magas, 12 194 forintos 12 havi célárfolyamot jelölt meg a legfrissebb elemzésében, 2010-re pedig 19 412 forintos árfolyamot jelzett előre.

Az OTP 281 forinttal, 2,97 százalékkal drágult, 9750 forinton zárt, a bank papírjai 17,4 milliárd forint értékben forogtak. A Magyar Telekom 22 forinttal, 2,33 százalékkal 967 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. A Mol-részvények ára 150 forinttal, 0,61 százalékkal 24 450 forintra csökkent, forgalmuk meghaladta a 8 milliárd forintot. A Richter árfolyama 545 forinttal, 1,5 százalékkal 35 855 forintra esett, a papír forgalma 3,3 milliárd forint volt. Az Egis részvények 21.600 forintot értek záráskor, 350 forinttal, 1,65 százalékkal többet, mint az előző napon, forgalmuk 980 millió forintot tett ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik