A változások beindításához valóban kellett az ő felfokozott sebessége, konfliktuskereső, sodró, hirtelen árvízhez hasonlítható viselkedése (Háború vezéráldozattal – Figyelő, 2007/21. szám).
Merre tovább a megkezdett, jelenleg a mélypont felé tartó rendszer további változásaiban? Sajnos kell még megszüntetni ellátó helyeket, de ezt kicsit másképpen kellene tenni. A létbizonytalanság, a dekadens szkepticizmus olyan mértékben jelen van a szakmában, hogy az bomlasztó erejénél fogva egyik kormány számára sem lenne megengedhető, és a működőképesség igen komoly gátjává válhat. Így az ágazat humánerőforrás- kérdéseivel való foglalkozás éppen olyan fontos kérdés lenne, mint a finanszírozás vagy a szolgáltatások reformja.
Valóban szükség van az egészségügyi ellátórendszer reformjára, meg kell szüntetni kórházakat, de modernizálni kell a járóbeteg-szakellátást, a háziorvosi rendszert pedig szakmailag és anyagilag is erősíteni szükséges. Erős kapuőri szerepeket kell beépíteni a rendszerbe ahhoz, hogy valóban mindenki a legmegfelelőbb helyen kapjon ellátást: ez csak úgy lehetséges, hogy az alsóbb szinteken van esély rá, hogy a páciens definitív és jó minőségű ellátáshoz jusson.
Ahogy Molnár Lajos jelentős lépéseket indított meg a kórházi rendszer átalakításában, úgy nem igazán tudott mit kezdeni a járóbeteg-ellátás, a háziápolás és a háziorvosi rendszer modernizációjával. Továbbá megfontolandó, hogy a most bezárandó kórházak ingatlanjait bizony el kell adni, és pénzzé kell tenni. Szintén tisztesség és némi pr kérdése, hogy az így befolyt összeget nyilvánosan és átláthatóan új, modern, gazdaságosan működtethető egészségügyi intézmények kialakítására kell fordítani.
Az egészségbiztosítás, nagyon kevés esettől eltekintve, sehol a világon nem üzlet. Legalább is nem a fő profithozó, és nem a legkisebb rizikójú tevékenysége a magánbiztosítóknak. Ezen üzletbe a cégek az ügyfeleik teljesebb körű, tökéletesebb kiszolgálása érdekében ugranak bele, és ezen keresztül más biztosítási termékeket igyekeznek értékesíteni, amelyek valódi megtérülést hoznak számukra.
Nem azt mondom, hogy ezen magánbiztosítóknak és az általuk generált versenynek nincs helye a hazai egészségügyben, igenis van! De elsősorban azt kell definiálnunk, hogy mi az, ami alapbiztosításként jár. Molnár Lajos távozása egy szempontból mindenképpen jó: talán többünk szemét kinyitotta, hogy a több-biztosítós versus egybiztosítós rendszerben való gondolkozás nem lehet hitvita többé. Ez egy szakmai kérdés, ahol többfázisú, többlépcsős megoldások léteznek, és a fokozatosság sokszor többet hozhat.
Végül fontos a rendszer pr-ja: meg kell értetni és elfogadtatni a változások szükségszerűségét, így a reform előkészítése, kidolgozása, a veszteségek kezelése nagyobb időt és energiát igényel. Fel kell ismertetni továbbá az emberekkel, hogy mindenkinek tennie kell az egészsége – és az egészségügy fenntarthatósága – érdekében. Végezetül, adni is kell: új kórházakat, szolgáltatásokat is célszerű kiépíteni, nemcsak a régieket bezárni!
RÉKASSY BALÁZS
orvos, egészségügyi menedzser
• Civil kontroll
Ha teheti, a bürokrácia valóban hátráltatja, késlelteti a reformok megvalósítását. Különösen akkor, ha folyamatosan átpolitizált állapotban kell működnie. Nem tartható az a gyakorlat, miszerint „csak az én emberem” tudja a feladatok helyes megoldását, s ezért a választási eredmények függvényében folyamatosan lecserélődik az a szakapparátus, amelynek feladata a politikamentes, a civil lakosság szolgálatában végzendő szakmai munka lenne (A nagytakarítás kínjai – Figyelő, 2007/21. szám). Haladni a reformok valóságos végrehajtásában csak a társadalom többségének cselekvő egyetértésével, támogatásával lehet. Ezt a támogatást a jelen politikai elit nem birtokolja.
Ekkora társadalmi átalakítást, a nagy elosztó rendszerek ilyen mértékű átszervezését, s annak hatékony működésének kialakítását, nem lehet sem hat hét alatt, sem pedig egy választási ciklus alatt megvalósítani. Szükség lenne sok apró társadalmi alkura, például a munkaadókkal, a szakszervezetekkel, a szakmai és az érdekképviseleti szervezetekkel, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ehhez azonban meg kell szüntetni a kettészakított ország képét, s véget kell vetni a pártérdekek mentén húzódó folyamatos ellenségkép-keresésnek. Nagyon fontos az egyes embereknek a Bozóki András által is említett közjóról alkotott véleménye, de az egyes embert leginkább a saját életminősége érdekli, s amíg abban nem tapasztal pozitív változást, nehezen lehet megnyerni a támogatását. Nem lehet elvárni az áldozatvállalást olyan embercsoportoktól, akiknek már nincs miből áldozniuk.
A jelen politikai elit tagjai alkalmatlanok az emberek valós problémáinak felismerésére, s azok megoldására a civil szervezetek aktív közreműködése nélkül nincsenek megoldásaik.
PODANI SÁNDOR
Országos Közéleti Társas Kör
