Gazdaság

Gépkalapács

Olcsó és különleges termékekhez is hozzá lehet jutni az online aukciós oldalak segítségével, de ajánlatos betartani néhány biztonsági szabályt.

Ma már akár amerikai hegyet is vehetünk az interneten. A 400 hektárnyi területet 13 millió dollárért kínálják, és megvásárolhatjuk úgy is, hogy sem az eladót, sem a területet nem látjuk a valóságban. Nyilván nagyobb az érdeklődés azokra a csúcskategóriás laptopokra, amelyeknek egy dollárról indul az ára. Az eBay internetes piactéren, e műfaj messze legnagyobbikán, bevett szokás, hogy az értékesebb termékek licitje is a lehető legkisebb árról indul. Az eBaynek 233 millió regisztrált felhasználója van, s ebből 83 millió aktív; ennyi emberből szinte biztos lesz néhány, aki akár az említett, Tennessee állambeli hegyen kialakítandó lakópark iránt is érdeklődik. A licitálás végére pedig, ha e telek talán nem is, de egy laptop rendszerint eléri a reális árát.


Gépkalapács 1

Ezzel a vevőcsalogató módszerrel a magyar oldalakon is gyakran találkozhatunk. A hazai e-piacterek regisztrált felhasználóinak száma azonban jóval kevesebb, csupán 260-300 ezerre tehető, így az eladóknak nagyobb a kockázatuk. „Jártam már úgy, hogy feltettem egy fényképezőgépet 1 forintért, és a végén kénytelen voltam ennyiért odaadni az egyetlen jelentkezőnek” – meséli Péter, aki hobbiként évek óta foglalkozik régiségekkel és fotós masinákkal. Egy várhatóan nagy érdeklődést kiváltó termék megszerzésére viszont alaposan fel kell készülni, mert ilyenkor általában az aukció zárása előtti utolsó órában fokozódik az aktivitás. „A minap 10 percre voltunk egy olyan licit végétől, amelyre egy hete készültünk, ott ültem a gép előtt, de közben a kollégákkal elmerültünk a csevegésben, s mikor hirtelen feleszméltem, az aukció ideje már lejárt” – említ egy peches esetet Péter.

Mire figyeljünk?

■ Lehetőség szerint fizessünk utánvéttel, vagy értékesebb áruk esetén a licit után találkozzunk személyesen az eladóval
■ Figyelmesen olvassuk át a termék leírását
■ Böngésszük át az eladót értékelő bejegyzéseket, s ha csak néhány értékelése van, vagy túl sok a negatív visszajelzés, ne fizessünk előre az áruért
■ Szükség esetén tegyünk fel kérdéseket az eladónak, akár még az aukció előtt
■ Ha az eBay révén értékesítünk, a PayPal és más online fizetőrendszerek garantálhatják, hogy fizetőképes a vevőnk

Az eBay révén könnyen beszerezhetőek olyan termékek, amelyek Magyarországon nem kaphatóak, vagy itthon sokkal drágábbak. A virtuális aukciók a valódiakhoz hasonlóan működnek, vagyis aki a legnagyobb árat kínálja egy termékért, az viheti el a végén. Gyakran az eladó megad egy licit nélküli árat is, s ha azt valaki hajlandó megadni, azonnal lecsap a kalapács. Ha a tranzakció sikeresen lezajlott, akkor az eladónak a végső ár 2-6 százalékát kell jutalékként befizetnie az igénybe vett portál számlájára.

Mivel azonban az árut nem lehet előre megvizsgálni, és kezdetben az eladó kilétét is teljes homály fedi, az internetes vásárlásnak kockázatai is bőven akadnak (lásd külön). A rendőrség a közelmúltban fogta el például azt a csalót, aki a Vatera aukciós portálon tavaly összesen több mint 1,5 millió forintos kárt okozott a felhasználóknak. A fiatal férfi olcsó memóriakártyákat kínált eladásra, amelyekkel – mint utóbb kiderült – nem is rendelkezett. Az ilyen jellegű visszaélések azonban ritkán fordulnak elő, és az aukciós oldalak is különböző biztonsági intézkedéseket tesznek az elkerülésükre. „Az év elején regisztrációs ellenőrzési folyamatot vezettünk be, és csak az tud eladni a Vaterán, aki 100 forintot átutal számunkra, igazolva, hogy a megadott bankszámlaszáma valódi. Ezenkívül egy sms formájában ellenőrizzük a vásárlók telefonszámát is” – mondja Gerő Viktor, a Vatera ügyvezetője. (Az említett összeget a sikeres eladások után fizetett jutalékból jóváírják.) A TeszVesz aukciós portálon az adatok ellenőrzését úgy oldják meg, hogy a regisztrációkor megadott címre postai levélben kiküldenek egy aktiváló kódot, és csak az ily módon leellenőrzött felhasználók tudnak eladást kezdeményezni.

A legnagyobb biztonságot azonban az aukciós oldalakon elterjedt felhasználói értékelő rendszerek nyújtják. Minden vásárlás után az eladó és a vevő értékelheti egymást, és mindenki megnézheti, hány jó és rossz pontja van a potenciális üzletfelének, illetve mások mit mondtak róla. Akiről sok pozitív visszajelzés érkezett, az nagy valószínűséggel megbízható. „Ha ezeket az információkat a felhasználók figyelembe veszik, akkor nagymértékben lecsökkenthető az internetes vásárlás kockázata” – hangoztatja Nemes Dániel, a Filter:max stratégiai igazgatója. Néhány trükkös eladó azért szokott azzal próbálkozni, hogy más néven a saját termékére licitál, felhajtva az árat. Ám a magyar aukciós oldalak vezetői azt állítják, megvan a technikai lehetőségük arra, hogy ezt az illegális módszert kiszűrjék.

A netes aukciók a cégek számára is hasznosak lehetnek. „Vannak olyan felhasználóink, akik a saját üzletükben kapható kínálatot a TeszVeszen is értékesítik, így a potenciális vásárlók számának nem szab határt a bolt fizikai elhelyezkedése” – magyarázza Dobra Péter, a TeszVesz vezető szerkesztője.

A megszerzett áru átvételének legbiztosabb módszere természetesen a személyes találkozás, ám a netes vásárlás egyik fő előnye az, hogy szinte bárhonnan nyélbe üthető, így a problémák elkerüléséhez a postai utánvét is segítséget nyújthat. Banki átutalást csak akkor válasszunk, ha az eladóról már kiderült, hogy teljesen megbízható. Az eBay használata esetén a PayPal online fizetőrendszer igénybevétele teszi biztonságosabbá a vásárlást. Ha azonban az internetező az Európai Unión kívülről szerzi be a kiszemelt tárgyat, akkor hivatalosan (22 euró feletti árfék esetén) a vámmal is számolnia kell.

Az itthoni nethasználat viszonylag alacsony elterjedtsége és a jelenlegi felhasználói kultúra miatt az online vásárlók tömeges megjelenésére még várni kell. „Az internetes vásárlás iránti bizalom nálunk egyelőre nem igazán alakult ki” – mutat rá Szabari László, a Hírek Média Depo.hu üzletágvezetője. Szerinte még legalább egy-két évnek el kell telnie ahhoz, hogy az emberek rájöjjenek ennek előnyeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik