Gazdaság

Alacsony forgalom a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 45,89 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 25 981,93 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma alacsony volt, 15,2 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Alacsony forgalom mellett iránytalan volt a piac, a vezető részvények árfolyama nem mutatott érdembeli elmozdulást – mondta Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank üzletkötője.

A kínai tőzsde 7 százalékos esése miatt idegesen indult reggel a piac, de napközben már nem volt domináns ez a hatás. Egyelőre a külföldi tőzsdéken sem látszik nagy esés, de amennyiben ott elindul egy profitrealizálás, akkor hasonló várható a Budapesti Értéktőzsdén is – fejtette ki a kereskedő.

Az üzletkötő kiemelte, hogy az Egis folytatta menetelését, bár az előző napokhoz hasonlóan kisebb ütemben. A kisebb papírok közül pedig a Rába 4,7 százalékos erősödésére hívta fel a figyelmet. A Mol 205 forinttal, 0,89 százalékkal gyengült, 22 895 forintot ért a kereskedés végén, forgalma 4,3 milliárd forintot tett ki. Az OTP részvények ára 15 forinttal, 0,16 százalékkal 9650 forintra mérséklődött, 5,2 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 0,98 százalékkal 928 forintra emelkedett, a papírra 546 millió forint értékben születtek üzletek. A Richter papírok ára 100 forinttal, 0,26 százalékkal 37 875 forintra csökkent, forgalmuk 930 millió forint volt. Az Egis 300 forinttal, 1,4 százalékkal 21 700 forintra drágult, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik