Gazdaság

Veres: jön az ingatlanadó

Veres János szerint nem változik a lakástámogatás rendszere, lesz ingatlanadó, és nem törlik el a forint árfolyamsávját.

Veres János pénzügyminiszter kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken ismertetett javaslataira reagálva kijelentette: a lakástámogatás átalakításában a kormány már megtette azokat a lépéseket, amelyek a programjának részét képezték, más intézkedéseket nem tervez.

Politikai egyeztetés alatt

Az ingatlanadóval kapcsolatban megerősítette, hogy azt a konvergenciaprogram értelmében 2008-ban be kell vezetni. „A javaslat elkészült, annak most folyik a politikai egyeztetése” – mondta Veres.

Hangsúlyozta, hogy a koalíciós pártok részéről nincs olyan javaslat, amely a bevezetés elhalasztására vonatkozna, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy eddig már négyszer sikerült – általa meg nem nevezett erőknek – megakadályozniuk az ingatlanadó bevezetését.

Marad a sáv

Az árfolyamsáv megszüntetésével kapcsolatban úgy fogalmazott: „az IMF már három éve javasolja az árfolyamsáv megszüntetését, de ez nem történt meg. Úgy gondolom, e javaslatnak ez lesz a sorsa most is, mint eddig”. A miniszter szerint az IMF javaslatait komolyan kell venni, de megvalósítani azok közül csak azokat kell, amelyek illeszkednek a kormány programjába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik