Marsi Erika, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának főigazgatója írásban jelezte a miniszterelnöknek, hogy családi okok miatt 2007. július elsejétől nem tudja ellátni feladatát – tudatta lapunkkal a kormányszóvivői iroda. Marsi Erika döntését a kormányfő tudomásul vette.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvény szerint a hivatal főigazgatóját a miniszterelnök nevezi ki, illetve mentheti fel. Gyurcsány Ferenc a jogszabályban előírt kötelezettségének eleget téve intézkedik a főigazgatói poszt betöltéséről.
Marsi Erikát még Medgyessy Péter miniszterelnök nevezte ki 2004 májusában. Megbízatása hat évre szólt, így csak 2010 májusában járt volna le. Az angolul és oroszul beszélő közgazdász 1961-ben született, és jelentős pénzintézeti tapasztalatokkal rendelkezik. Munkáját a Magyar Nemzeti Bankban kezdte, és dolgozott a PSZÁF elődjénél is. A főigazgatói posztért három évvel ezelőtt a HVB Bank Rt. főosztályvezetői székét hagyta ott.
