Ezekre összesen csaknem 40 ezer személy vizsgálata során bukkantak rá. Az eredmények azt mutatják, hogy egy bizonyos gén dupla kópiájának jelenléte mintegy 70 százalékkal növeli a kövérség kialakulásának valószínűségét.
A Rhesus-majmok genomját is feltérképezte
egy nemzetközi kutatócsoport, így rendelkezésükre áll a makákók génjeit felépítő egységek pontos sorrendje. Az eredmények szerint a majom és az ember génjeinek 97,5 százaléka azonos.
Szájról olvasó rendszert fejlesztenek
brit kutatók, s azt a bűnüldözésben hasznosítanák. A munka célja, hogy olyan, csupán a vizuális észlelésen alapuló programot készítsenek, amely a látott beszédet rögtön írott szöveggé alakítja, és megbízhatóbban működik, mint a ma ilyen célokra alkalmazott emberi szakértők.