Gazdaság

Változik a biztosítási törvény

A pénzügyminiszter pénteken benyújtotta a parlamentnek a biztosítási törvény módosítását kezdeményező javaslatát, amely – egyebek mellett – a biztosításközvetítők tevékenységét, valamint a gépjármű kötelező felelősségbiztosítás bónusz-málusz igazolását is szabályozza.

A javaslat szerint az új szabályokat ez év július 1-jétől kell alkalmazni azzal a kiegészítéssel, hogy a felügyeleti díjak változó szabályai csak október 1-jén lépnek hatályba, a biztosításközvetítők nyilvántartásba vételének új szabályait pedig 2008. július 1-jétől kell alkalmazni.

A módosítás szövege az Országgyűlés honlapján olvasható.

Új szabályok a közvetítésre

A törvény eddig is meghatározta, hogy mi minősül biztosításközvetítésnek (a közvetítőt szokták brókernek, alkusznak, ügynöknek is hívni). Leegyszerűsítve: a közvetítő – üzletszerűen – biztosítási szerződéseket hoz létre. Ebbe beletartozik a biztosítási szerződés megkötése, az értékesítés szervezése, továbbá a szerződés lebonyolításában és teljesítésében való közreműködés is.

A megfogalmazás nem változott, viszont kiegészült egy más jellegű, de idevágó mondattal, amely így szól: „Abban a kérdésben, hogy valamely tevékenység e törvény értelmében biztosításközvetítői tevékenységnek minősül-e, vitás esetben a felügyelet (PSZÁF) határoz.”

A módosítás megfogalmaz két kivételt is. Az első szerint nem minősül biztosításközvetítői tevékenységnek a biztosítási szerződések lebonyolításában és teljesítésében való közreműködés, ha azt olyan személy végzi, aki a biztosítási igények felkutatásában és a biztosítási védelmet kereső ügyfelek igényének szerződéskötés céljából való kiközvetítésében egyébként nem vesz részt.

A másik kivétel az, amikor a biztosítási szerződés kizárólag kiegészítője a szolgáltató által kínált terméknek – vagy nyújtott szolgáltatásnak –, és a következőkre nyújt fedezetet: a szolgáltató által kínált termék törése elvesztése vagy károsodása, vagy pedig a szolgáltatónál megrendelt utazáshoz, illetőleg utazási, üdülési szolgáltatáshoz kapcsolódva a poggyász elvesztése, sérülése.

Változnak a bónusz-málusz szabályok

A kártörténeti igazolásról a következő szabály olvasható a hatályos törvényben: ha a gépjármű üzemben tartója a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötésekor igazolást nem mutat be, a biztosító – az előző biztosító nyilvántartásából – jogosult megkérni az üzemben tartó kártörténetére vonatkozó adatokat. Az új szabály szerint a biztosító az új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés megkötése céljából köteles igazolást kiadni a kártörténetre vonatkozó adatokról, illetve az igazolt biztosítási időszakra vonatkozó bónusz-málusz besorolásról. Az igazolást a biztosított jármű üzembentartója részére a szerződés megszűnését követő 15 napon belül kell kiadni.

Az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést megkötő biztosító részére pedig – annak ez irányú kérése esetén – az igénylését követő 15 napon belül kell kiadni az igazolást.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik