Gazdaság

Kína miatt zuhan a BUX is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 590,38 pontos csökkenéssel, 23 624,16 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,44 százalékos gyengülés. Kedden a részvénypiac forgalma 41,77 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a hétfői záráshoz viszonyítva.

A kínai részvények 10 éve nem látott veszteséget könyveltek el hétfőn, miután a tervek szerint a kínai kormány szigorúbban lép fel az illegális befektetések ellenőrzésénél. A hirtelen zuhanást átvették a vezető európai és régióbeli piacok is, az amerikai határidős indexek is mínuszban állnak.

Alapvetően a kínai hatás indította el az eladási hullámot az európai piacokon, de erőteljesen érezhető a feltörekvő országok tőzsdéin is. A főbb nyugat-európai piacok tetemes veszteségeket halmoztak fel a keddi kereskedésben: fél négyig a frankfurti DAX index 2,2 százalékos, a londoni FTSE szintén 2,2 százalékos mínuszban tartózkodik, a párizsi CAC 40-es mutató pedig 2,42 százalékkal süllyedt.

Az amerikai határidős mutatók teljesítményéből az elemzők azt prognosztizálják, hogy negatív lesz a tendencia a tengerentúlon is. A határidős Dow Jones 77, a Nasdaq 100, az S&P 500-as index 8,9 pontos mínuszban tartózkodik. A New York-i befektetőket amúgy is óvatossá tették a ma esedékes makrogazdasági mutatók és nagy számban érkező vállalati gyorsjelentések.

A nemzetközi trendet a Budapesti Értéktőzsde is megérezte: az irányadó BUX-index fél négykor 2,85 százalékos csökkenést mutatott, a legnagyobb veszteséget a kisebb kapitalizációjú cégek papírjai mutatták: a Fotex részvényei 8,21 százalékkal, a TVK papírjai 5,98 százalékkal, a Rába-papírok 5,07 százalékkal, míg a Synergon részvényei 4,01 százalékkal estek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik