Blahó Levente, az Erste Bank Befektetési Zrt. elemzője szerint a Mol-jelentés hatására „pirosban kezdhet az index”, a nap végére azonban nulla közeli változással zárhat. A TVK és az Állami Nyomda nagyon jó eredményeket közölt, ezek a részvények azonban nem tudják ellensúlyozni a Mol okozta indexcsökkenést – tette hozzá.
Dobár Péter, a CIB Bank elemzője szerint a Mol árfolyama akár jelentősen is visszaeshet a gyenge eredmények miatt. A társaság negyedik negyedévi üzemi eredménye és a nettó nyeresége is jóval alacsonyabb lett a vártnál. Az elemző úgy véli, hogy a pénteki másfél százalékos BUX-emelkedés után az egész piacon kialakulhat egy kisebb negatív korrekció.
A Mol-csoport a negyedik negyedévben 24,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el, ami 45 százalékkal kevesebb a 2005 utolsó negyedévi eredménynél. Az olajtársaság éves nettó nyeresége 2006-ban 331,4 milliárd forintot tett ki, ami 35 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
