A Pannonplast kellemes meglepetést okozó és a Zwack Unicum haloványabb negyedéves számai után most már a nagyobb cégek eredményeit övezi felfokozott érdeklődés. A blue chipek közül hagyományosan a Richter az első, de 8-án az Egis, 12-én a Mol, 13-án a Magyar Telekom és az FHB is előrukkol a negyedik negyedéves számaival, majd 14-én az OTP zárja a sort.
Keserű pirula a Richtertől
A legnagyobb hazai gyógyszercégtől több éve azt szokhattuk meg, hogy gyorsjelentései jócskán felülmúlják az elemzői konszenzust, nem beszélve saját menedzsmentjének konzervatív profitprognózisáról. Ezúttal azonban kifejezetten pesszimisták voltak a lapunk által megkérdezett elemzők az év egészét, de különösen a negyedik negyedéves teljesítményt illetően. Herczenik Ákos a gyengébb hazai értékesítési adatokkal, az orosz piacon és a FÁK-térségben vesztett pozíciókkal, valamint a forinterősödés negatív hatásával indokolta prognózisát, amit a kedden megjelent tényadatok be is igazoltak. A Raiffeisen Bank elemzője szerint ugyanis az év utolsó periódusában megtáltosodott forint jelentősen lehúzta a forintban számított exportbevételeket, és a pénzügyi eredmény soron is erős mínuszt okozott. Az üzemi eredmény szintjén ugyanakkor minden idők egyik legjobb negyedévét mutatják az október-decemberi adatok, tette hozzá Herczenik Ákos.
A harmadik negyedévhez képest szintén komoly visszaesésnek ítéli a negyedik negyedévet Kocsi János, az ING elemzője, de a tavalyi év egészének teljesítményét – 20 százalékos árbevételbővülés mellett – azért így is erősnek értékeli. Mindkét elemző egyébként 39 milliárd forintos nettó árbevételt, 13 milliárd forint feletti üzemi nyereséget és 8,5 milliárd forint közeli nettó profitot prognosztizált a negyedik negyedévre, ehhez képest a közel 41, illetve csaknem 14 milliárdos forgalmi és üzemi eredmény adatok jobbak, a 8,1 milliárdos nettó profit viszont rosszabb lett. Az elemzők abban is egyetértettek, hogy amennyiben az eleve pesszimista várakozásoknál nem sokkal rosszabbak a tényleges számok, akkor nem kell tartani a Richter-papírok esésétől, az árfolyam stabilizálódhat, sőt hosszabb távon van tere az emelkedésnek (a jelenlegi 39 ezer forintos szintről egy év távlatában akár 49 ezer forint közelébe is).
Hasonló cipőben az Egis
Szektortársához hasonlóan rosszat vártak az elemzők az Egis-től is, ez a 8-ai gyorsjelentésben be igazolódott. És bár mindez drámai meglepetést már nem okozott, azután hogy nemrégiben profitfigyelmeztetést adott ki a társaság, amiben gyakorlatilag minden lényeges tényezőt a befektetők elé tárt, az árfolyam mégis megrendült, a részvények egy nap alatt 4,04 százalékot veszítve 23 750 forinton zártak.
Minden a Mol ellen
Egyenesen borzalmasnak tartja a Mol várható gyorsjelentését Herczenik Ákos. A Raiffeisen elemzője szerint a létező összes negatív körülmény rányomja a bélyegét a negyedik negyedéves számokra: a kedvezőtlen külső környezet, az alacsony olajár, az alacsony termékmarginok, a szlovák finomító több hetes leállása (ami egyedül mintegy 8-9 milliárd forintnyi mínuszt okozhatott a feldolgozás-kereskedelem üzletágban), a magasabb bányajáradék vagy például az erős forint. Mindennek eredőjeként éves szinten durván 30 százalékkal alacsonyabb (45 milliárd forint körüli) üzemi eredményre és közel 32 százalékkal karcsúbb (35-36 milliárd forintos) nettó eredményre számíthatnak a befektetők.
Hogy mindez okoz-e majd sokkot a részvény piacán, az kevéssé valószínű, de a jelenlegi nyomott árfolyamot aligha tudja pozitív irányba kimozdítani. Marad tehát továbbra is a „döglött ló” szindróma – fogalmaz Herczenik Ákos, aki szerint az olajárak tartósabb drágulása vagy néhány pozitív akvizíciós hír segíthetne a olajpapír kurzusán.
Osztalékvárakozás a Telekom piacán
Nem számítanak nagy izgalmakra a Magyar Telekom háza táján az elemzők, bár ebben nincs semmi meglepő. A távközlési cég teljesítménye stabilan és viszonylag mérsékelten fejlődik évek óta, a jövőre nézve legfeljebb csak az új menedzsment hosszabb távú osztalékstratégiája lehet majd érdekes. Ezt a gyorsjelentés publikálása után nem sokkal fogják közzétenni, addig legfeljebb spekulálhatnak a részvény jelenlegi vagy potenciális tulajdonosai.
